Teljes a káosz Stockholmban

A svéd fővárosban rendkívüli állapotot rendeltek el, barikádokat emelnek a belváros bizonyos pontjain határozatlan ideig. A hatóságok azt kérik, hogy továbbra se hagyja el senki az otthonát. Korábban egy jármű hajtott a tömegbe egy forgalmas utcán a svéd fővárosban. A sajtóinformációk szerint öten, hivatalos értesülések szerint hárman meghaltak. Két embert őrizetbe vettek. A kormány szerint minden jel arra mutat, hogy terrorcselekmény történt.

 

Teljes a káosz

 

Stockholmban teljes a káosz, gyakorlatilag szinte az egész belvárost kiürítették – ezt mondta a közmédia stockholmi tudósítója, Garam Katalin. A tudósító arról számolt be, hogy kezdetben az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik, álldogáltak és filmezték a teherautót, nem is értették az eseményeket mindaddig, amíg nem értek a helyszínre a rendőrök és ki nem ürítették gyakorlatilag az egész belvárost – mondta. A rendőrök gyorsan és profi módon reagáltak – tette hozzá.

 

A gyanúsított. kép: Hirado.hu

 

A rendőrség azt mondta, hogy hivatalosan nem tudják megmondani, hogy hány halálos áldozat van, és azt sem kommentálják, hogy elfogtak-e volna bárkit is. A svéd bevetési egységek átkutatták a teherautót, de nem találtak robbantóanyagot. A Facebookon bekapcsolták a safety check funkciót, amellyel a tagok jelezhetik, hogy biztonságban vannak.

 

Fegyveresek lepték el az egész várost. kép: Sky News

 

A rendőrség a sajtótájékoztatóján közölte, hogykorábban a hatóságok éppen egy terroresemény forgatókönyvét próbálták el.A sajtótájékoztatón közzétették a gyanúsítottról készült biztonsági kamerával rögzített felvételt. Azt is mondták, hogy a támadás ellenére nem emelik a terrorkészültséget Svédországban, az marad hármas az ötös skálán. A keresett férfi nem gyanúsított. Eddig senkit se vettek még őrizetbe. Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy nem tudják, hogy egyszeri merénylet történt, vagy számolniuk kell még további terrorcselekményekkel.

 

Két embert őrizetbe vettek

 

Farkas István, az MTVA operatőre arról számolt be, hogy Svédországban mindenki terrortámadásról beszél, a miniszterelnök éppúgy, mint a rendőrség. Stefan Löfven később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

Hírdetés

„Eddig egy embert tartóztattak le, ezzel egy időben lövöldözést észleltek a helyszíntől 3 kilométerre. Állítólag kapcsolatban áll a két dolog egymással” – emelte ki az operatőr az M1-nek nyilatkozva. Az információ később két őrizetbe vett személyre módosult.

 

Reagáltak a politikusok

 

A Bild információi szerint a berlini szenátus közölte, hogy a Brandenburgi kaput nem világítják ki svéd nemzeti színekkel, mivel Stockholm nem testvérvárosa a német fővárosnak. Ugyanezzel az érvvel tagadták meg a Brandenburgi kapu kivilágítását Oroszország színeivel a Szentpétervári merénylet után.  Anne Hidalgo Párizs polgármestere ugyanakkor jelezte, hogyaz Eiffel-torony fényeit éjfélkor lekapcsolják az áldozatokra emlékezve.

 

Az osztrák külügyminiszter a Twitter-üzenetében azt írta, hogy közösen kell fellépni a terror ellen. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy egy uniós tagállam elleni támadás az egész Európai Unió elleni támadásnak minősül.

 

At least two people killed as truck drives into crowds and crashes into a department store in #Stockholm. Latest on Sky News pic.twitter.com/AdhliRjvjs

— Sky News (@SkyNews) 2017. április 7.

 

A magyar emberek nevében is együttérzését fejezte ki a péntek délutáni stockholmi támadás áldozatai családjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánt Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet Stefan Löfven svéd kormányfőnek írt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Áder János államfő a svéd királynak küldött részvéttáviratot.

 

Délután történt a támadás

 

Egy autós hajtott emberek közé a svéd fővárosban, Stockholmban péntek délután, nem sokkal délután 3 óra előtt – írja a BBC News. Az Aftonbladet képei és infói alapján egy teherautó robogott végig nagy sebességgel az utcán, majd az Åhlens bevásárlóközpont főbejáratába rohant és kigyulladt. Az eset a Drottninggatan utcán, a város egyik fő sétálóutcáján történt.

 

A rendőrség lezárta a belvárost, valamint a kormányzati épületeket, leállították a metrókat és a környező vasútvonalak forgalmát, bezártak a mozik, színházak, plázák. Emberek tízezrei indultak el gyalog hazafelé. Arra is megkérték a belvárosban lakókat, hogy ne menjenek egyelőre ki az utcákra. Erre hangszórós rendőrautók figyelmeztetik az embereket. A Telenor és Tele2 mobilszolgáltatók pedig közölték, inkább a közösségi médián kommunikáljanak az emberek a túlterhelt telefonvonalak helyett.

 

Sky News, Hirado.hu, Origo.hu, 24.hu
borítókép: Sky News

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »