Alig egy nappal sokkolóan gyors lemondása után máris a politikai válság megoldásán dolgozik Sébastien Lecornu. A távozó francia miniszterelnök kedden kétnapos egyeztetéssorozatba kezdett a parlamenti pártokkal, hogy kiutat találjanak a belpolitikai patthelyzetből. Lecornu hétfőn nyújtotta be lemondását, miután vasárnap este bemutatott kormányát a szövetségesek és az ellenzék egyaránt elutasították, így kabinetje a modern Franciaország történetének legrövidebb életű kormánya lett.
Emmanuel Macron elnök bízta meg a távozó kormányfőt a tárgyalások lefolytatásával, határidőként szerda estét szabva meg. A politikai szereplők értetlenül állnak az elnök lépései előtt; többen úgy vélik, a megbízatás csupán időhúzás a hónapok óta tartó kormányzati bizonytalanságban.
Még a korábbi miniszterelnök, Gabriel Attal is úgy nyilatkozott: „sok franciához hasonlóan már én sem értem az elnök döntéseit”.
Édouard Phillippe volt francia kormányfő pedig egyenesen előrehozott elnökválasztást szorgalmaz, ami Macron leváltását jelenti.
A mély válság a tavaly júniusi, előrehozott parlamenti választásokra nyúlik vissza, amelyek után egyetlen politikai erő sem szerzett egyértelmű többséget a nemzetgyűlésben. Macron mozgástere szűkös: kinevezhet új miniszterelnököt, de akár Lecornut is újra jelölheti. Az ellenzék a parlament feloszlatását vagy az elnök lemondását követeli, de Macron mindkét lehetőséget elvetette. A bizonytalanság már a gazdasági szereplőket is aggasztja, a legnagyobb üzleti lobbiszervezet, a Medef vezetője a politikai osztály felelősségvállalását sürgette.
Körkép.sk, Reuters
Nyitókép forrása: SITA/Ludovic Marin, Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


