Teljes a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programja

Teljes a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programja

Több mint száz restaurált klasszikust, többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is lehet majd látni a szeptember 12-én kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában.

A filmek egy részét ingyenesen tekintheti meg a közönség egy óriás kivetítőn a Szent István-bazilika előtt, a fesztivál további vetítéseire pedig kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek, míg a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok ingyenesen vehetnek részt a vetítések többségén a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben – közölte a Nemzeti Filmintézet.

A programban szerepelnek többek közt Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula korszakos művei, Korda Sándor alkotásai, az Oscar-díjas Pressburger Imre munkái, valamint unokái, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező filmjei is.

Olyan különlegességeket is meg lehet nézni a nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, a leghíresebb magyar női rendezők első alkotásai, vagy számos sport témájú dokumentumfilm-különlegesség is.

Hírdetés

Több vetítésen személyesen az alkotók, mások mellett Andrew Macdonald és Kevin Macdonald, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, valamit a filmtörténet neves kutatói mesélnek majd kulisszatitkokat és ritkán hallható érdekességeket a közönségnek.

A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a Jean Renoir francia rendező filmjeinek vetítésein résztvevők között ingyenes belépőket sorsolnak ki a filmes édesapja, Auguste Renoir impresszionista festő szeptemberben 22-én nyíló kiállítására.

A vetítésekhez idén új helyszínként csatlakozik a Budapest Music Center, ahol két filmkoncertet vetítenek le Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László és Gőz László részvétele mellett.

A diákoknak és tanároknak a szervezők kétezer ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, amelyek az összes vetítésre érvényesek, a közönség többi tagja pedig az Urániában, a Francia Intézetben és a Toldi moziban online és személyesen, valamint a fesztivál honlapján, az egyes filmek oldalán tud jegyet venni.

Bővebben itt tájékozódhat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »