Telis-tele engedték ragadozókkal a Balatont

Telis-tele engedték ragadozókkal a Balatont

Több, a pecásokat érintő aktualitás is van a magyar tengernél.

Jó hír, miután a Magyar Közlönyben megjelent új szabály értelmében – védettségi igazolvánnyal – éjszaka is lehet már horgászni, azaz a pecások éjfél után is kinn lehetnek, hogy a múlt héten például csukák kerültek a tóba – hívja föl a figyelmet a Zaol.hu. Mint arról az Infostart is beszámolt, korábban Orbán Viktor miniszterelnök is jelezte, a horgászok azért kaptak éjszakai engedélyt, mert a süllőt és a balint éjjel lehet fogni.

Hírdetés

A megyei hírportál beszámolója szerint keddtől csütörtökig zajlott a telepítés a Balatonon és vízgyűjtő rendszerén. Ennek során a Fonyódi ároknál – a Keleti-Bozót-csatorna Bambi-hídjánál –, a Nyugati-övcsatorna halrácsánál, a Balaton középső medencéjének északi partján, Keszthely térségétől a Zala folyó torkolatáig, a Nyugati-övcsatorna délebbre eső szakaszain és a Hévíz-folyáson is engedtek csukákat a vízbe.

A három nap alatt a Balatonba összesen 289 ezer, a Kis-Balatonba összesen 64 ezer előnevelt csuka került, amivel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – horgászok segítségével – túlteljesítette a balatoni kötelezettségét. Vagyis megkezdődött a ragadozó-szezon: május elsejétől a kősüllő kivételével minden ragadozóhalra lehet horgászni a Balatonnál.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »