Téli napforduló – december 21.

Téli napforduló – december 21.

2022-ben december 21-én, szerdán lesz a téli napforduló, egészen pontosan 22:47-kor. Ezen a napon lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Innen kezdve hosszabbak lesznek a nappalok egészen a következő napfordulóig.

Tehát a csillagászati tél december 21-én kezdődik. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön –  délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnan tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe.

A régi kalendáriumokban a három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.

„A téli napfordulót ugyancsak öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg a fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.

Hírdetés

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek kísérik. Ilyen az ókori római szaturnália, melyet az ókori Róma lakói december 17-én, a téli napforduló idején tartottak, az őszi vetés befejezésekor ültek meg Szaturnusz isten tiszteletére. A hagyomány a „boldog aranykor” emlékezetét erősítette.

Kelet-Ázsiában a tungcse-fesztivál, melyet a kínaiak és más kelet-ázsiai népek ünnepelnek a téli napforduló idején. Az esemény december 22-ére vagy 23-ára esik, amikor a Nap ereje a leggyengébb és a nappal a legrövidebb. A keresztény vallás második legnagyobb ünnepe, a karácsony ugyancsak erre az időre esik, amikor Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek.

A világosság győzelme a sötétség fölött. Vigíliáján lámpagyújtáskor kezdődött a kántálás, korintyálás, gegőzés, kolindálás. A moldvai székely karácsonyi kántáló ének az esztendő két kezdőpontjára utal: az egyik karácsony, amikor a teremtő, törvényadó Fény születik, a másik pedig húsvét, amikor az ő áldozata révén, s ereje által a határ, s az ember lelke is újjászületik” – olvasható V. Molnár József néplélekkutató Kalendáriumában a Bak haváról szóló írásában.

Forrás: Wikipédia, Jelkép-Kalendárium, Népi Kalendárium
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »