Telephelyet hoz létre a Rheinmetall Hungary Kaposváron

Magyarország hadiipar-fejlesztési koncepciójában Kaposvárnak is fontos szerep jut, a Rheinmetall Hungary Zrt. Zalaegerszeg után a somogyi megyeszékhelyen hozza létre második, gumikerekes harci járművek építésével, fejlesztésével foglalkozó telephelyét – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter Kaposváron pénteken.

Palkovics László azt mondta: a tervek szerint évi 100 jármű készülne a magyar állam és egy német vállalkozás által létrehozott Rheinmetall Hungary 30-50 milliárd forintból felépülő telephelyén.

A miniszter jelezte: pénteki kaposvári látogatásán Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármesterrel, Gelencsér Attilával, a város és térsége fideszes országgyűlési képviselőjével, Mikes Évával, a dél-dunántúli gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosával, és mások mellett Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal folytatott megbeszélést a település iparfejlesztési lehetőségeiről.

Hírdetés

Kitért arra, hogy Kaposvár "egészen jól áll" az iparosítás, az iparterületek fejlesztése terén, a városban nyitva áll a jövőbeni növekedés lehetősége az elsősorban tűzoltó- és más speciális járművek gyártásával és felújításával foglalkozó, állami tulajdonú BM Heros Zrt. előtt, amelynek itt gyártóközpontja működik.

Palkovics László rámutatott, hogy mivel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik kampusza Kaposváron van, a somogyi megyeszékhelynek is előnyös a kormány azon döntése, hogy 2021. és 2026. között példátlanul nagy, 1509 milliárd forint fejlesztési forrást juttat a magyarországi egyetemeknek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »