Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta: a tartós hideg még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az időseket, az egyedül és nehéz körülmények között élő családokat, akiket a nagy hidegben takaróval, meleg ruhával, tűzifával támogatnak.
„Egész évben érkeznek a segélykérelmek a Karitászhoz. December folyamán 18 millió forint értékben vásárolt az Egri Főegyházmegyei Karitász tartós élelmiszert a családoknak.
Egerben mindennap meleg ételt biztosítanak a hajléktalanoknak, de a nagy hidegben többen veszik igénybe ezt a segítséget. Az elmúlt hetekben tűzifát, téli ruházatot biztosítottak a nehéz körülmények között élőknek, és sokan fordultak a szervezethez rezsitámogatási kérelemmel is” – ismertette a karitászigazgató.
Az adományokat önkéntesek segítségével juttatják el a rászorulókhoz. A mezőcsáti Boldog Gizella Karitászcsoport önkéntesei 30 családnak juttattak tűzifát, 15 rászoruló gyermeknek biztosították a téli lábbelit, és 100 család részesült tartósélelmiszer-adományban – mondta el a Szent István Televízió kérdésére Ecsediné Kovács Ágnes karitászönkéntes.
Hazánkban 800, az Egri Főegyházmegyében 63 településen működik önkéntes karitászcsoport, akik rendszeresen látogatják az időseket, magányosan élőket és mindazokat, akiknek nincs olyan környezete, amelyben észrevehetnék a problémákat.
Az Egri Főegyházmegye a Karitászon keresztül minden évben 65 millió forinttal támogatja a nehéz anyagi helyzetben élőket.
Szerző: Pap Ildikó
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


