Teleky József: Akasztják a hóhért? – Az arrogáns MTA kap a fejére!

Évtizedek óta lebzsel nálunk egy jól képzett magyargyűlölőkből és tehetségtelen kóklerekből összekotyvasztott kaszt, amelynek immár alanyi jogon jár a jólét és az elismerés. A magyar kormány gavallérosan hizlalja saját országa és nemzete gáncsolóit és gyalázóit. Zsebüket degeszre tömi az adóforintjainkkal, keblükre kitüntetéseket plántál. A kitartottak pedig beidegződött rutinnal söprik be a „korlátolt, ostoba, náci-fasiszta-nacionalista magyaroktól” „jussukat”.

Az ország többmilliárd adóforintjából működő Magyar(?) Tudományos(?) Akadémia(?) (MTA) alapvető feladata lenne a magyarság történelmi tudatának, méltóságának és büszkeségének erősítése, valamint nemzetközi jó hírünk fokozása. Azonban ennek éppen ellenkezőjét tapasztaljuk!
A világ neves könyvtárainak polcairól nem hiányoznak a Romániát és a dákó-román elméletet méltató kötetek. Az MTA kutatta-e nemzetünk valódi történelmét, és közzé tette-e azt magyar és idegen nyelveken? Tudatta-e nemzetközi kiadványokban, hogy Hazánk területe nem mindig ekkora volt, és milyen fatális csapás népünkre a Trianoni békediktátum? Nem tette, és ez történelmi bűn!


Az MTA meghamisította történelmünket
Az MTA „tudósai” évtizedekig verték belénk a finnugor-rokonság dogmáját. Jaj volt azoknak a magyar érzelmű tudósoknak, történészeknek és kutatóknak, akik fel merték tárni ennek ellenében a valóságot! Vajon hányuk karrierjét törte derékba a lefizetett hazugok és kontárok össztüze?
És mégis mozog a föld! Amint a regnáló kormány tavaly megpendítette, hogy lefarag az MTA költségvetéséből, a vastagbőrű „tudós társaság” máris visszavonulót fújt. Kinyilatkozta, hogy persze, hogy nem rokonaink a finnek, soha nem is állítottak ilyet.¹  És nem szakadt le az MTA mennyezete!


Az MTA megakadályozta Petőfi Sándor csontjainak azonosítását
Az MTA ex katedra kijelentette, hogy a Barguzinban talált csontváz nem Petőfi Sándoré. A barguzini sírfeltárásnál részt vevő dr. Szabó Géza régész 23 évvel később egy értekezleten bevallotta, hogy az MTA elnökének felkérésére vett részt az expedícióban. Kutatótársai és az expedíciót finanszírozó Morvai Ferenc ekkor tudták meg, hogy dr. Szabó annak idején szerves anyagokat küldött különböző laboratóriumokba.
»(Mint az értekezlet utáni beszélgetésekből kiderült, Morvai Ferenc azért lepődött annyira meg annak hallatán, hogy az általa fizetett és vezetett expedíció során feltárt sírból az ő tudta nélkül, számára ismeretlen laboratóriumokba küldtek mintákat, mert a barguzini expedíció több tagja arra gyanakszik, hogy feltáráskor a koponya alatt talált, majd onnan eltűnt haj az akadémia birtokába került, ahol összehasonlították a Szendrey Júlia hagyatékában megmaradt Petőfi-hajtinccsel, és már 1989-ben pontosan tudták, hogy „a barguzini 7-es sírból igenis Petőfi Sándor földi maradványai kerültek elő”.)
Azután, a hallgatóság felé fordulva, Morvai így fogalmazott: „Meglepetéssel értesültem ma, hogy egy olyan embert finanszíroztam, aki a Tudományos Akadémia (megbízottja volt), amely (az MTA) nem ült le velünk hivatalosan tárgyalni! Világosan beszéltem?!” «²

A birtokában lévő Petőfi-hajtincset az „igazmondó” Akadémia egyszerűen letagadta, mi több, erről írást is adott.³ Ám addig jár a korsó a kútra…

Az MTA kategorikusan megtagadja a Petőfi-csontok DNS-azonosítást, a számtalan bizonyíték megtekintését és a témában minden párbeszédet.

Ha lánglelkű nemzeti költőnk, Petőfi Sándor csontjait a magyar kormány kegyelettel örök nyugalomba helyezné, a sír zarándokhellyé válna. A tudat, hogy Petőfi velünk van, erősítené lelkierőnket, magyarságtudatunkat, méltóságunkat és szabadságvágyunkat. És éppen ez az, amitől az idegenszívűek rettegnek!

 

Az MTA szimpóziumán gyalázták nemzeti íróinkat
„Az MTA a nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete c. egész napos konferencia célpontjai a hungarista, még a tájleíráshoz is tehetségtelen, indiánregényeket író Wass Albert, a sznob, olvashatatlan, irodalmi Nobel-díjra érdemtelen Tormay Cécile, a valamennyire tehetséges, de vérgőzös, szélsőséges, antiszemita Szabó Dezső, és a leggyengébb láncszem, a keverék fajú székelyeket tisztának hazudó Nyirő József voltak.”⁴

Magyargyalázó irodalmi- és filmalkotásokat szponzorálunk
Az MTA erkölcsi kötelessége lenne fellépni az országunk és nemzetünk becsületébe gázoló alkotások ellen. Ilyen akcióról nem tudunk, ellenben külön értekezést érdemelne az MTA balliberális tagjainak szerepe az efféle alkotások létrehozásában és népszerűsítésében.

Furcsa módon a kortárs magyar irodalmat és filmművészetet külföldön kiemelten csakis magyargyűlölő szerzők képviselhetik. Könyvbemutatóinkat az az Esterházy Péter reprezentálta, aki az „Így gondozd a magyarodat” című magyargyalázó hangjátékával⁵ országos felháborodást keltett. Nem véletlenül kapta meg a román Kulturális Érdemrend legmagasabb, parancsnoki fokozatát.⁶ Ám az ominózus szerzeménye után a magyar kormány is elhalmozta elismerésekkel (Kossuth díj, A Magyar köztársasági Érdemrend középkeresztje, Budapest díszpolgára.)⁷

Hírdetés

Magyar film manapság csak magyargyalázás céljával készülhet. Kürtölje világgá, hogy mi, magyarok alávalóak vagyunk. (Kárörömmel tegyük hozzá, a film készítőit pénzelő kormányunkkal egyetemben!)
Ezeket a tartalmukban hazug, művészileg színvonalhiányos alkotásokat külföldön magas díjakkal jutalmazzák. Na, nem az értékük alapján, sokkal inkább a magyarságra dobált koholt vádak hitelesítésére.

Kimerülhetetlen pénzfolyam hömpölyög Gender-kutatásra, a másság méltatására, hócipőre, mikroszkópszínházra, aljas és idióta kezdeményezésekre, az alföldiróbertek, a havashenrikek, a farkasházyk, a sasjózsefek, a paullendvaik, a hellerágnesek és hasonszőrűek bugyraiba.

A kitartott, ám társadalmi támogatottsággal nem rendelkező (sőt, közutálatnak „örvendő”) jómadarak önhittségükben immár a kormány szerepében tetszelegnek. Nem csak osztják az észt, de gátlástalan arroganciájukkal ők kívánják megszabni a magyar trendet: kinek állíthatunk szobrot, ki kaphat kitüntetést, kiről-miről szólhat az iskolai tananyag, kiktől határolódjunk el és kiket tagadjunk meg. És – nem utolsó sorban – egyre több pénzt követelnek. Pénzt, pénzt, pénzt!

Végre a regnáló magyar kormánynál is betelt a vödör, kezdte elzárni a pénzcsapot. A hírre az MTA-ban kitört az ájvé. Még egy vérszegény tüntetést is összegereblyéztek, persze nem magukért és a szokásos milliárdokért, hanem „a tudomány szabadságáért”!

Drága „tudós urak”, a maguk tudománya nekünk nem, hogy semmi pénzt nem ér, de az ország és a nemzet egyenesen profitálni fog abból, ha befejezik gyalázatos tevékenységüket!

Nem ejtünk könnyet, ha akasztják a hóhért!

Források

1. MTA: Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk https://hvg.hu/kultura/20180619_MTA_Nem_mi_vagyunk_finnugor_eredetuek_hanem_a_nyelvunk#rss

2. Petőfi csontjait már 23 éve azonosították? Kik hazudnak?
http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/petofi-csontjait-mar-23-eve-azonositottak-kik-hazudnak-11

Petőfi sírjáról – Kéri Edit: A könyörtelen igazság https://www.youtube.com/watch?v=llSrDsuZKVg

4. Bencsik János: „Wass Albertnek meg vannak számlálva az évei” http://kromek.hu/?p=9068/

5. Kommentár nélkül – Esterházy Péter – Így gondozd a magyarodat!
http://mindenszo.hu/kommentar-nelkul-esterhazy-peter-igy-gondozd-a-magyarodat/

6. A román érdemrend parancsnoki fokozatát vehette át Esterházy Péter író
https://www.origo.hu/itthon/20100610-a-roman-erdemrend-parancsnoki-fokozatat-vehette-at-esterhazy-peter-iro.html

7. Esterházy Péter (Wikipédia) https://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_P%C3%A9ter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »