Szeptembertől lesz elérhető 3 százalékos első otthon vásárlási hitel. Magyarország is kapott uniós forrást energia- és éghajlatvédelmi beruházásokra. Telefonon tárgyalt az orosz és az amerikai elnök. Az InfoRádió legfontosabb hírei csütörtökön.
Szeptembertől lesz elérhető 3 százalékos első otthonvásárlási hitel, amelyről tegnap döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Legfeljebb 50 millió forintot lehet igényelni vásárlásra és építésre is. Ugyanakkor az ingatlan teljes ára nem haladhatja meg a 100 millió forintot, négyzetméterára pedig a 1,5 milliót. A hitelfelvételnek nem feltétele a házasságkötés, a gyermekvállalás, de kell hozzá legalább 2 éves magyarországi tébé-jogviszony. A konstrukció más hiteltermékekkel együtt is felvehető.
Az építőipar egészében kedvező változásokra számít a most bejelentett, első lakás vásárlást segítő kormányzati intézkedés hatására az ÉVOSZ. Koji László, az országos szakszövetsége elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott: van elég kivitelezői kapacitás ahhoz, hogy elérjék az évi 25-30 ezer új lakás megépülését, a használt lakások felújításánál pedig az évenkénti 250 ezres nagyságrendet.
Új, célzott turisztikai hitelkonstrukciókat hoznak létre a szektor erősítésére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint a kedvező feltételekkel elérhető hitelek révén a hazai vendéglátó és turisztikai szolgáltatók még idén kiszámítható forráshoz juthatnak fejlesztéseik megvalósításához és működésük finanszírozásához.
Magyarország 181 millió eurót, mintegy 71 milliárd forintot kap energetikai projektekre az Európai Uniótól. A támogatott programok között van középületek energiahatékonyságának javítása.
Az uniós költségvetési szabályrendszer lehetőségét kihasználva a magyar kormány megnyitja az úgynevezett mentesítési záradékot. A nemzetgazdasági tárca azt hangsúlyozza: a keret lehetőséget teremt arra, hogy 2026-ban olyan célzott többletkiadások is teljesüljenek, amelyeket a hatályos költségvetési törvény még nem tartalmaz.
Még nem döntött a köztisztviselők béremeléséről a kormány – hangzott el a Kormányinfón. Navracsics Tibor közigazgatási miniszter egy tegnapi videóban ugyanakkor úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy szeptembertől az ő bérüket is meg tudják emelni.
A kormány még nem döntött az orvosok és az ápolók béremeléséről sem – közölte az egészségügyi államtitkár. Takács Péter az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: ha a makrogazdaági mutatók megengedik, a költségvetés tartalékából felszabadítanak annyit, hogy a bérek megőrizzék vásárlóértéküket.
Cáfolta a csoportos leépítésről szóló sajtóhíreket a CATL. A Debrecenben akkumulátorgyárat tervező kínai cég azt is közölte: nem szerepel a tervek között a hazai munkaerő csökkentése.
Egymás után zárja be a rábízott kutatóintézeteket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet működtető alapítvány, aminek következménye a növénynemesítés leépítése – számol be a Népszava. Az egyetem annyit közölt: a nemesítésben érdekelt Karcagi Kutatóintézet nem szűnt meg, hanem átalakították.
Az Alkotmánybíróságon támadja meg az igazságügyi reformot az Országos Bírói Tanács. Közjogi érvénytelenség miatt kérik a törvény több részének visszamenőleges hatályú megsemmisítését, mert a reformcsomag előkészítése során az igazságügyi miniszter elvonta a testület véleményezési jogát.
Elrendelték a nyomozást Karácsony Gergely és társai ügyében a szombati Budapesti Büszkeség rendezvény miatt Novák Előd feljelentése nyomán. Erről a Mi Hazánk elnöke számolt be közösségi oldalán. Szerinte egyértelmű a helyzet, hogy jogerősen betiltott gyűlésről van szó. A főpolgármester ezt vitatja, szerinte önkormányzati rendezvényt tartottak, nem pedig a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó eseményt.
Elromlott a Jahn Ferenc kórház hűtőtornya, az intézménybe új hűtést telepítenek. A kórház közölte: az akut és onkológiai műtétek az extrém hőhullám ellenére is zavartalanul folytatódnak, csak a halasztható műtéteket nem végzik el.
Hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos. A Nemzeti Népegészségügyi központ arra figyelmeztet, hogy a tartósan magas hőmérséklet megterheli a szervezetet, különösen akkor, ha az éjszaka sem hoz felfrissülést.
A parajdi sóbányát működtető Országos Sóipari Társaság igazgatótanácsi tagjainak visszahívását és felelősségre vonását sürgette román gazdasági miniszter. Radu Miruță szerint nem igaz, hogy a katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt.
Telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – jelentette be a Kreml szóvivője. Később az orosz elnök külpolitikai tanácsadója tájékoztatott arról, hogy a nagyjából egyórás beszélgetésben az orosz elnök hangsúlyozta: Oroszország kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni Ukrajnával, amelyen várhatóan az amerikaiak nem vesznek részt. A következő forduló tartalmi kérdéseire nem tértek ki.
Több amerikai vállalattal írt alá megállapodást Ukrajna közös dróngyártásról – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Kiemelte, hogy a megállapodás értelmében az ukrán gyártók hozzáférhetnek az amerikai technológiákhoz.
Több tízezer utasnak okozott fennakadásokat a légiirányítók sztrájkja Franciaországban. A munkabeszüntetés pénteken egész Európa légiforgalmára hatással lehet.
Svájcban a hőség miatt leállítottak egy atomerőművet. A német határhoz közeli Beznauban működő létesítményt üzemeltetője azt közölte: a nagy forróságban túlságosan felmelegedett a reaktorok hűtésére használt Aare-folyó vize.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a következő tíz évben 50 százalékkal kellene emelni a cukros üdítők, az alkoholos italok és a dohánytermékek árát. A WHO erőteljesen szorgalmazza, hogy a világ országai vezessék be ezt az intézkedést a krónikus közegészségügyi problémák kezelése érdekében.
Finnországban késeléses támadás történt egy tamperei bevásárlóközpontnál. Négy ember megsebesült, és senki nem halt meg. A beszámoló szerint egy embert őrizetbe vettek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »