Tekla és a feka: garázdaság miatt nyomoznak a népligeti pályaudvaron dühöngő néger ellen

Garázdaság miatt indult eljárás az ellen a néger ellen, aki két gyerekével szeretett volna Bécsbe utazni, és a népligeti pályaudvaron ordítozni kezdett a Flixbus nemzetközi járatának sofőrjével, majd az utasokkal – tudta meg a Magyar Nemzet.

Azóta már nem nyilvános a bejegyzés, mert bántották szegényeket a rasszista magyarok, de portálunkon a fenti hivatkozáson továbbra is megtekinthető.

Hírdetés

A Magyar Nemzet érdeklődött a BRFK-nál, ahol megerősítették a történteket, elmondva: a néger agresszívvá vált amiatt, hogy nem szállhatott fel a buszra, és garázda magatartást tanúsított. Kihallgatása után szabálysértési eljárás indult ellene, de végül szabadon távozhatott gyermekeivel a kapitányságról, és egy vonattal tértek vissza Bécsbe.

A Flixbus ezt írta a lapnak: "A meghiúsult utazást követően az édesapa emelt hangon tett észrevételt a Volánbusz utazási centrumában, amelynek során nem a társaság munkatársával, hanem egy ott tartózkodó másik utassal került szóváltásba, így a későbbi rendőri intézkedésben sem volt a két társaságnak szerepe."

A Volánbusztól kapott információk alapján a szóváltás során a hölgy utas a néger feldúlt viselkedését próbálta csitítani.

(Kuruc.info – MNO korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »