Alejandro José Leòn Mendoza SDB szeptember 25-én három napra Magyarországra látogatott, hogy fölkeresse a Hungary Helps által magyar ösztöndíjhoz jutott szíriai és egyiptomi fiatalokat. A szaléziak óbudai rendházában beszélgettünk a venezuelai származású Don Alejandróval a közel-keleti tartomány különleges kihívásairól.
– Hány szerzetes tartozik ebbe a több országot magába foglaló tartományba? Hány házban működnek?
– Hetven szalézi rendtárs él tizenegy szerzetesközösségben, de tizenhárom intézményünk van. Egy intézményt a laikusok vezetnek, és van egy közösségünk, amely két helyen működik. Palesztinában, az izraeli-palesztin határon fekvő Cremisanban van a tartományfőnökség. Az oslói egyezmény szerint a C területnek nevezett rész, ahol a kolostorunk is található, Palesztinához tartozik. Férfi és női szalézi szerzetesek vannak ezen a területen, ami számunkra a béke szigete.
Jani Áron SDB, Andrásfalvi János SDB, Alejandro José Leòn Mendoza SDB közel-keleti tartományfőnök és Nádudvari Géza SDB az óbudai rendház udvarán
– Ez azt is jelenti, hogy ott nincsenek feszültségek?
– Izraelben sok park található, Palesztina viszont eléggé sivatagos. A palesztin családok szívesen látogatnak ide, mert ez egy zöld terület. Erre a C területnek nevezett körzetre se a palesztin rendőrség, se a hadsereg nem léphet be. Mi is megtapasztaltuk, mit jelent ez a hétköznapokban. 2020 februárjában egy férfi nálunk maradt, és bedrogozott, de erről mit sem tudtam. Odamentem hozzá, próbáltam felébreszteni. Nagyon megharagudott rám, meg akart támadni. Jöttek a szalézi rendtársak, hogy megvédjenek engem. A feldühödött férfi egy szalézinak eltörte az orrát és a bordáit, egy idős testvért pedig a földre lökött. Egy pillanatban aztán sikerült elmenekülnünk, bezárkóztunk a rendházba. A férfi folytatta kint a dühöngést, rongálta az autókat, betörte az ablakaikat. Hívtuk a palesztin rendőrséget, de nem léphettek be, mert ez a C terület. Viszont az izraeli rendőrséget sem hívhattuk, mert akkor árulónak tartottak volna minket. Nem sokszor, de néha még nálunk is előfordulnak ilyen konfliktusok.
– Milyen országok tartoznak a közel-keleti szalézi tartományhoz?
– Öt ország: Izrael, Palesztina, Egyiptom, Szíria és Libanon. A nővérek még jelen vannak Jordániában, és indítottunk egy missziót Irakban is. Hat-hét éven keresztül jártunk oda, de nem tudunk ott letelepedni. Voltak házaink Iránban is. Egy évben egyszer elmegyünk, hogy megnézzük, újra kinyithatunk-e, de még nem lehetséges.
– Ezeken a területeken a zsidó-muzulmán-keresztény együttélésből is származhatnak feszültségek, de talán vannak örömök is. Mik ezek?
– Izrael és Palesztina egy külön blokk. Ott nagyon feszült a helyzet, mert a zsidók fenntartják azt az elméletet, hogy Isten ezt a földet nekik adta, és aki más a történelem folyamán odament, azt Isten ellenségének tekintik. Ahhoz, hogy valaki izraeli állampolgárságot kapjon, bizonyítania kell, hogy zsidó vallású. Nyilván ott is az a helyzet, hogy a lakosságnak több mint a fele nem hisz, vagy nem gyakorolja a vallását. Vannak, bár kevesen, akik próbálják a békét megteremteni, fenntartani, és békésen közelíteni egymáshoz, de akik a politikába belefolynak, azon vannak, hogy mindenkit távol tartsanak, főleg a palesztinokat. Ezt olyan módon teszik, hogy szépen lassan „megfojtják” azokat, akik ott élnek, elérik, hogy annyira rosszul érezzék magukat, hogy inkább elköltöznek onnan. A zsidók és a muzulmánok között van a legnagyobb feszültség. A keresztények és a muzulmánok viszonya valamivel jobb, hiszen mind a ketten ugyanahhoz az arab kultúrához tartoznak. A muzulmánok tudják, hogy az egész keresztény világ számára fontos a Szentföld, főleg Betlehem és Jeruzsálem, sok a turista és a zarándok, épp ezért hagyják őket.
– Már nincs keresztényüldözés?
– Üldözés nincs, de diszkrimináció van. Ugyanígy Egyiptomban és Szíriában is. Egyiptomban Murszi elnök ideje alatt megerősödött a Muszlim Testvériség nevű egység. A lakosság harminc százaléka szimpatizál ezzel a csoporttal, ők nagyon kemények. Évente egy-két alkalommal mindig van valamilyen támadás egy helyi templom ellen. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy az összes muzulmán a keresztények ellen van, hanem egy részük csupán. A kormány megpróbálja megvédeni a keresztényeket, nagyon sokat tesz ezért.
– Hogyan kell elképzelni a szaléziak jelenlétét Egyiptomban? Mik a feladataik?
– Egyiptomban messze híres a szakiskolánk, amelybe szegények járnak, és magas szintű oktatásban részesülnek. Egyiptomban vagy alacsony színvonalú állami iskolákba vagy magániskolákba lehet járni, ez utóbbiak elképzelhetetlenül drágák. A szaléziaké is magániskola, egy diáknak évente 500 eurót kell fizetnie, ami nagy összeg. Nehézséget okoz a családoknak ennyit kifizetni, de még mindig sokkal elérhetőbb számukra, mint más iskola. A kormány elismeri a szalézi szakiskolarendszert. Az újságokban is sokszor úgy hirdetnek állást, hogy mérnököt vagy mechanikust keresünk, ha lehetséges, szalézi iskolát végzettet. Ebbe az iskolánkba fele-fele arányban keresztények és muzulmánok járnak. Három fő szakon lehet tanulni, ezek az elektronika, mechanika és informatika, de ezeken belül is vannak kisebb szakirányok, például elektromechanika, autoelektronika. Nem csak fiúk járnak ide, ebben az évben hatvan lány is tanul nálunk. Mi érettségiig kísérjük el a diákokat. Három éve beszélgettünk a Nestlé humánerőforrás-felelősével. Megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, mi a különbség a szaléziaknál végzettek és az állami egyetemen végzettek között. Azt mondta, hogy a tudásuk ugyanannyi, de a Don Boscó-s szalézi diákok nemcsak az elméletet tudják, hanem a gyakorlatot is, tudnak csoportban dolgozni, és fegyelmezettek. Ő sokkal inkább szeret nálunk végzett diákot felvenni, mint olyat, aki egy egyetemen mérnöki végzettséget szerzett.
– Az iskola működtetésén kívül milyen feladataik vannak a hatalmas országban?
– Segítséget nyújtunk a dél-szudáni menekülteknek. Az ország lakossága most 104 millió, egymillió szudáni menekült érkezett oda. Plébániákon és a szudáni menekülttáborban is dolgozunk. Fiatalokkal is foglalkozunk: Egyiptomban két olyan oratóriumunk van, ami csak keresztényeknek van fenntartva, Alexandriában viszont van egy olyan is, amibe csak muzulmánok járnak.
– Szíriában hogyan van jelen a szalézi rend?
– Ott csak ifjúsági központjaink, nagy oratóriumaink vannak. Damaszkuszban gyerekkortól a kamaszkoron át egészen a fiatal felnőttekig 1200 fiatallal foglalkozunk, Aleppóban pedig nyolcszázzal. A hegyekben csak laikusok vannak, hozzájuk 450 fiatal jár. Szíriában a hagyomány miatt csak a keresztényeket szólítjuk meg. A társadalom muzulmán. Egy iskolában maximum egy-két keresztény diák van, muzulmánok veszik körül őket.
Például sok keresztény azt hiszi, hogy bűn másoknak szervet adományozni, mert a muzulmánok így hiszik. Senki sem magyarázta el nekik, hogy nem az. Szíriában nem létezik olyan, hogy egy gyereket valaki örökbe fogad, mert a muzulmán társadalomban a családnak kell gondoskodnia a gyerekről. Ez sokáig működött is. A háború után azonban nagyon sok árva gyerek maradt, és ekkor sem értették meg, hogy az örökbefogadás is egy opciója a róluk való gondoskodásnak. Vagy például a muzulmán elképzelés szerint minden, ami történik, az az Isten elképzelésében már létezett. A szíriai keresztények erről is azt gondolják, hogy ez egy keresztény gondolat. Ezért kell olyan környezetet biztosítanunk, ahol a keresztényeknek a saját értékeiket meg lehet tanítani, át lehet adni.
– Ez azt is jelenti, hogy Szíriában a szaléziak foglalkoznak az árvákkal?
– Nem, minekünk tilos. Az árva gyerekek és az utcagyerekek többsége muzulmán családból származik. Se a kormány, se a társadalom nem engedné meg soha, hogy egy muzulmán gyereket egy keresztény magához vegyen és fölneveljen. Csak azt tudjuk tenni, hogy a fiataljainkkal elmegyünk állami szociális intézményekbe, és ott tevékenykedünk. Azért is tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok kifelé nyissanak, mert az a tendencia, hogy a kisebbség gettót alakít ki, és a saját világában marad. A háborúban és a földrengés után is figyeltünk arra, hogy ne zárkózzanak be a keresztények. Igaz, hogy nagyon sokat szenvedtek, és sok segítségre volt szükségük, de az is igaz, hogy vannak muzulmánok, akik még szegényebbek, még többet szenvedtek, és még inkább rászorulnak a segítségre.
Mivel a kormány nem engedi meg, hogy nagyobb intézményeket létrehozzunk, intézményes segítséget nyújtsunk, a szolidáris mentalitást tudjuk képviselni. Fontos kinyitni az emberek szemét, hogy apró gesztusokat tegyenek mások felé, lássák mások problémáit is.
– Ezeken a közel-keleti területeken a kereszténység többféle rítusú. Milyen a kapcsolatuk a kisegyházakkal?
– Minden területen más a helyzet, és mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Szíriában és Libanonban több mint 14 különböző rítus van jelen, Aleppónak 8 püspöke van. Ott a görög ortodoxok vannak nagy többségben. A közösségek nyitottak egymás felé Szíriában és Libanonban is. Házasodnak egymás között, a feleség könnyen átveszi a férj rítusát, mert az a lényeg, hogy a család egy rítusú legyen.
Egyiptomban más a helyzet. Ott a lakosság kilencven százaléka muzulmán, tíz százaléka keresztény, de ebből a tízből kilenc ortodox kopt, a maradék egy százalék többsége pedig katolikus kopt, kisebbik része római katolikus. A muzulmánok diszkriminálják a kopt ortodoxokat, ők a katolikus koptokat, a katolikus koptok pedig a római katolikusokat.
A szülők, ha látják, hogy a hozzánk járó gyerekeik közelednek a katolikus egyházhoz, örülnek és szenvednek egyszerre. Néhány ortodox pap azt mondja nekik, hogy hiba hozzánk jönni. Ennek ellenére sokan járnak hozzánk, de nem gyónnak, nem áldoznak, mert a papjuk szerint nem érvényes az eucharisztiánk. A dél-szudáni menekültek római katolikusok. Ők vannak a hierarchia legalján, hiszen nem elég hogy római katolikusok, még ráadásul feketék is. Sokféle integrációt végzünk, aminek majd hosszú távon lesznek eredményei, mivel százmilliós társadalomról beszélünk.
– Mi a mostani magyarországi látogatásának a célja?
– Keresztény fiatalok, főleg Szíriából és Egyiptomból Hungary Helps ösztöndíjat nyertek, így Magyarországon tanulnak. Hozzájuk jöttem, hogy találkozzak velük. A háború után nagyon sokan emigráltak Németországba és Belgiumba. Magyarországon is van egy jelentős csoport, akiknek a többsége Szegeden és Pécsett tanul. Tudomásom szerint Magyarország az egyetlen ország, amelyik a közel-keleti keresztények támogatása terén intelligens és emberséges rendszert működtet, mert legalizálja az ittlétüket. Németország is sokat tesz értük, de oda csak illegálisan lehet eljutni, Magyarország pedig legális lehetőséget ajánl fel. Ezek a fiatalok csak 42 éves koruk után tudnak hazatérni, máskülönben be kell lépniük a hadseregbe.
Szerző: Vámossy Erzsébet
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
