Tejmérgezéses ügy: 40 ezer doboz tejet kellett kivonni a forgalomból

Tejmérgezéses ügy: 40 ezer doboz tejet kellett kivonni a forgalomból

Több millió forintot követelhetett az érintett áruházaktól az UHT tejek megmérgezésével fenyegetőző személy.

Szombaton adott ki közleményt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amiben arra figyelmeztette a vásárlókat, hogy valaki több üzletlánc tejtermékeit is beszennyezte, hogy gazdasági kárt okozzon ezzel.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben a hivatal arra kérte a fogyasztókat, hogy

A hivatal jelezte, hogy folyamatosan kapcsolatot tart az érintett üzletláncokkal és a nyomozóhatósággal.

Hírdetés

A hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1-en azt mondta,

A vizsgálatukról – a nyomozástól függően – később gondoskodnak majd. Helik Ferenc, a hatóság vezetője emlékeztetett, Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fordult elő hasonló bejelentés, de akkor is csak fenyegetésnek bizonyult az ügy, az elkövetőt pedig rövid időn belül elfogták.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a Nébih a rendőrséghez fordult, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig egy nyomozócsoportot állított fel a zsaroló elfogására. A vizsgálatok során kiderült, hogy egyetlen mérgezett tejet sem találtak az ellenőrök, és megbetegedésről sem érkezett hír. A lap ágazati forrásokra hivatkozva írja, hogy a mérgezéssel fenyegetőző személy

Külön gyanús többeknek, hogy a nyilvánosságra hozott lista szerint csak és kizárólag magyar gyártók termékeire vonatkozott a fenyegetés.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »