Tehetségnap Kézdivásárhelyen

Tehetségnap Kézdivásárhelyen

A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) hatodik alkalommal szervezett Tehetségnapot, ezúttal a rendezvény a kézdiszéki tagszervezet kérésére a céhes városban zajlott. A Gábor Áron Műszaki Líceumban helyi tehetségek mutatkoztak be, ugyanakkor kiosztották a Csutak Vilmos-díjat is.

Az SZTT-nek jól körülírt területei vannak, így a rendezvényeiken mesterségbeli, művészeti, sport, társadalmi, nyelv, logikai-matematikai és természettudományokkal foglalkozó tehetségek kerülnek előtérbe. Kézdivásárhelyről az Apor Péter Szaklíceum, a Kelengye Egyesület, a Prae­toria Egyesület és a Zöld Nap Egyesület szerepel az SZTT 25 tagja között, amely oktatási intézményeket, civil szervezeteket, magánszemélyeket és különféle intézményeket tömörít.

A kézdivásárhelyi rendezvényt a Cantus Kamarakórus nyitotta meg, az érdeklődőket Berecki Kinga, az SZTT elnöke, valamint Bajos Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezetője köszöntötte, majd kezdetét vette a környékbeli fiatalok bemutatkozása.

Hírdetés

A jelenlevők sorra ismerhették meg Mocsel Hunort és ifj. Tőkés Zsoltot, az őrkői románost bemutató fiatalokat Tőkés Zsolt készítette fel. A sepsiszentgyörgyi nyolcadik osztályos Révész Nikolett szavalt, Jánó Kinga egyetemi hallgató csángó népdalokat adott elő. A közönség előtt Bartha Nóra (fotózás), Szőcs Ágnes (ruhatervezés), Nagy Csengelle (színészet), Miklós Napsugár Tünde (ének) mutatkozott még be, énekelt a Szőcs Anita, Józsa Béla és Kurtuly Balázs összetételű trió, szintén népdalokat adott elő Bede Lilla Ágota és legendát mondott Nagy Dóra.

A Tehetségnapon – melyet korábban Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is megszerveztek – idén Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa, valamint a futballklub U19-es csapatának kapusa, a kézdivásárhelyi Niczuly Rajmond is jelen volt, Vetró András képzőművész mellett.

Az idei eseményen is kiosztották a Csutak Vilmos-díjakat, idén Márkus András és Berszán Lajos atyák részesültek a megtiszteltetésben.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »