A Zselízről induló genetikus, Tóth Tar Éva oktatóként és kutatóként is tevékenykedik. Garam menti gyermekkoráról, a tudományról, eredményeiről és a legnagyobb kihívásokról beszélgettünk vele.
Hogyan emlékszik vissza a Zselízen és környékén töltött gyermekéveire?
Zselízen jártam alapiskolába, később pedig itt érettségiztem a gimnáziumban. Az összes, személyiségemet meghatározó fiatalkori élményem ide kötődik, az iskolákhoz, a Kincső Néptáncegyütteshez és a zeneiskolához. Biztos alapokat, szerető családot, életre szóló barátságokat, példaképeket kaptam Zselíztől.
Milyen szerepe volt a magyar iskolában végzett tanulmányainak a pályája alakulásában?
Nagyon jó példát kaptam a tanáraimtól. A magyar iskola megerősített abban, hogy nem kevesebbnek, hanem többnek éreztem magam az egyetemi évek alatt.
Amikor a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) Fiatal Kutatói Díját 2019-ben nekem ítélték az élettudományok terén, akkor Mészáros András professzor úr annyit mondott, hogy ritka az a szakember, aki magyar és szlovák nyelven is tökéletesen ismeri a szakkifejezéseket”.
Mit jelent az ön számára a biológia mint tudományág?
Sokszor kutatói szemmel közelítek meg minden egészségügyi problémát; próbálok logikát találni az emberi test működésében. A gyerekeimmel próbálunk több időt tölteni a szabadban, s férjemmel jó példát mutatni nekik. Tavaly például befogadtunk egy kóbor, gazdátlan kutyust. Úgy gondolom, a biológia csodálatos, minden benne van, amire az embernek szüksége lehet a túléléshez.
Mi ösztönözte arra, hogy genetikus legyen?
Még középiskolás koromban hallottam egy beszélgetést Czeizel Endrével a tehetséggondozásról; arról is beszélt, hogy a tehetség vajon örökölhető-e. Ha valaki tehetségesnek születik valamiben, az még nem garancia a sikerre, szorgalom és alázat is szükséges hozzá. Ekkor kezdtem el nézegetni azokat az egyetemeket, ahol genetikai szakirányt oktattak.
Így kerültem a Comenius Egyetem Természettudományi Karára, ahol molekuláris biológia szakon végeztem. Jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központjában kutatok.
Voltak példaképei, mentorai, akik nagy hatással voltak szemléletére?
Nagyon jó alapokat kaptam a zselízi alapiskolában Kádasi László tanár úrtól és Máté Anikó tanárnőtől, illetve a gimnáziumban Martossy Ilona tanárnőtől. Az egyetemi éveim alatt nagyon sok ösztöndíjprogramban is részt vettem, hasznos előadásokat hallgathattam meg például Czeizel Endrétől, Bauer Győzőtől és más elismert szakembertől. Ezek az előadások segítettek megismerni a tehetséggondozás lehetőségeit. Nagy hálával tartozom doktori munkám témavezetőjének, a szlovákiai genetika egyik oszlopos, elismert szakemberének, Kádaši Lajos professzor úrnak is, aki számtalan tanáccsal látott el tanulmányaim során.
Milyen kutatásokkal foglalkozik jelenleg?
Jelenleg a miotóniás izomdisztrófiával foglalkozom, mely az izomsorvadás egy olyan formája, amely az izmokon kívül számos más szervet is érint; szívproblémákat, szembetegséget, ízületi fájdalmakat, izommerevséget is okozhat. A diagnosztikai módszerek tökéletesítésén dolgozunk, illetve jelenleg a hozzánk beérkező páciensek mintáit összegezzük, értékeljük; ez hozzájárul a pontos diagnosztikához.
További kutatásaink a ritka genetikai betegségekre, az irritábilis bél szindrómára, valamint a Lynch-szindrómára fókuszálnak, amely egy tumorgenetikai betegség, amelynél egyes rákbetegségekre való fokozott hajlam öröklődik”.
Valamilyen formában megmutatkoznak a kutatási eredményei a betegellátásban?
Nagyon szoros együttműködésünk van klinikai genetikusokkal, akiktől a páciensek mintái érkeznek. Mivel a tünetek fedésben vannak más betegségekkel is, sok betegség esetében nehéz diagnosztizálni a pácienseket; gyakran nem egyértelmű a genetikai analízis, mivel vagy nagyon ritka betegségről van szó, vagy több génben van jelen mutáció.
Ennek ellenére nagyon sok pácienst sikerül diagnosztizálni, viszont sajnos a legtöbb genetikailag öröklődő betegség esetében nincs gyógymód, csupán tüneti kezelés létezik.
A cisztás fibrózis esetében például, amely a doktori munkám témája volt, az átlagéletkor a sikeres konzervatív kezelés ellenére is 36–40 év, végleges gyógymód nem létezik, csupán egyes mutációk esetében volt erre példa, viszont a mutációk száma meghaladja a kétezret…
Mire a legbüszkébb a pályája során eddig elért eredményei közül?
A már említett Fiatal Kutatók SZMAT-díjára vagyok a legbüszkébb, de a legjobb visszacsatolás az egyetemi oktatóként tapasztalt érdeklődés a hallgatók részéről. Számomra fontos, hogy a leendő biológiapedagógusok első kézből kapjanak tudományos, kutatási információkat. A tehetséggondozás és a környezetvédelem érdekében már második éve fogtunk bele középiskolások számára a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi döntőjének szervezésébe.
Mi a legnagyobb kihívás, amivel a genetikusok napjainkban szembesülnek?
A genetikai laboratóriumok száma az utolsó két évtizedben nagyon megszaporodott, több cég már csak online módon végzi az analíziseket, ami azt jelenti, hogy a levett mintákat külföldi laboratóriumoknak küldik analízisre, azoktól már csak az eredményeket kapják meg, s ők csak interpretálják azokat a páciensek felé.
Ha a kutatás részét nézem, leginkább a pénz szab határt, sokszor egy helyben toporgunk, mert nincs pénz laboratóriumi eszközökre, vagy sokat kell azokra várnunk”.
Ez azt eredményezi, hogy egyre több kutatás már bioinformatikai módszerek felé halad, egyre kevesebb a laboratóriumban elvégzendő munka.
Hogyan látja a genetika szerepét, illetve hatását a társadalomra a következő évtizedekben?
Nagyon bizakodó vagyok például a daganatos megbetegedések szűrése és gyógyítása, a civilizációs betegségek gyógyítása és a gyógyszerkutatás terén, ahogy a személyre szabott terápia területén is. Egyszer eljön az az idő, amikor személyre szabott kezelést tud kapni majd mindenki, hiszen egy adott gyógyszerre nem minden páciens reagál egyformán. Ez még sok etikai problémát is előhozhat, amire megoldást kell majd találni…
Milyen kihívásokkal szembesül egyetemi oktatóként?
Az egyetemi oktatást a Selye János Egyetem Tanárképző Karának Biológia Tanszékén végzem. A hallgatók az utóbbi években nem annyira érdeklődnek a természettudományok iránt, nagyon visszaesett a jelentkezők száma; ez részben a koronavírusjárvány miatt van így.
Elszomorít a tény, hogy sokan elhiszik a különböző álhíreket, ahogy ez látható volt a COVID-dal kapcsolatban is. A hallgatóknak mindenképpen tudniuk kell majd a jövőben informálni a következő generációkat az aktuális kutatási eredményekről”.
Célom az, hogy megszerettessem a természettudományokat a fiatalokkal, s hogy ne csak képleteket lássanak a biológiában, hanem használni is tudják azt a mindennapokban.
Hogyan egyezteti össze a kutatói, az oktatói és az anyai szerepeket, feladatokat?
Nem könnyű feladat, mivel ingázom Pozsony, Somorja és Komárom között. Amíg valaki azt csinálja, amit szeret, hivatásként tekint a munkájára. Én is ebben a szerencsés helyzetben vagyok. A férjem óriási támaszom, közös értékeket képviselünk a gyermeknevelésben is, így könnyebb lavírozni a mindennapi feladatok útvesztőjében.
Megjelent a Magyar7 2024/29. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
