Teherán beismerte, hogy iráni drónokat is használnak Ukrajnában az oroszok

Teherán beismerte, hogy iráni drónokat is használnak Ukrajnában az oroszok

Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt, amelyben Moszkva – ukrán beszámolók szerint – erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte, hogy "néhány" drónt szállítottak Oroszországnak, mielőtt az orosz erők február 24-én megtámadták Ukrajnát. A külügyminiszter tagadta, hogy Teherán továbbra is szállítana drónokat Moszkvának.

"Egyes nyugati országok nagy hűhót csaptak amiatt, hogy Irán rakétákat és drónokat szállít Oroszországnak, hogy segítse az Ukrajna elleni háborúban – ebből a rakétákra vonatkozó hivatkozás teljességgel hamis" – idézte Amirabdollahiánt az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Ukrajna az elmúlt hetekben a polgári infrastruktúra – egyebek mellett erőművek és gátak – elleni dróntámadásról számolt be, amelyekben iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú drónokat vetettek be.

Az IRNA szerint az iráni külügyminiszter közölte: Teherán és Kijev megállapodtak, hogy két héttel ezelőtt megvitatják az iráni drónok bevetését, de az ukránok nem jelentek meg a megbeszélt találkozón.

"Megállapodtunk az ukrán külügyminiszterrel, hogy eljuttatják hozzánk azokat a dokumentumokat, amelyek szerint Oroszország iráni drónokat használt Ukrajnában" – mondta Amirabdollahián, aki szerint az ukrán küldöttség az utolsó pillanatban lemondta a találkozót.

Az iráni külügyminiszter megerősítette, hogy Teherán "nem nézi közömbösen", ha bebizonyosodik, hogy iráni drónokat vetettek be az ukrajnai háborúban.

Az Európai Unió a múlt hónapban újabb szankciókkal sújtotta Iránt az Oroszországot segítő drónszállítások miatt, Nagy-Britannia pedig három iráni katonai vezető és egy fegyvergyártó ellen rendelt el büntetőintézkedéseket, amiért drónokat szállítottak Oroszországnak ukrajnai polgári személyek és infrastruktúrák elleni bevetésekhez.

Frissítés: Zelenszkij hazudozásról és terrorista rezsimek együttműködéséről beszélt

Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője válaszul azt írta a Facebookon, hogy Amirabdollahián gyanúsítgatásokat terjeszt "az ukrán fél állítólagos elutasításáról".

Hírdetés

Videóüzenetében Zelenszkij elutasította azt az kijelentést, hogy Irán korlátozott számban szállít drónokat Oroszországnak, mondván hogy Ukrajna csak pénteken tizenegy Sahídot lőtt le.

"Ha Irán továbbra is folytatja a hazudozást a nyilvánvaló dolgokról, a világnak több erőfeszítést kell tennie, hogy kivizsgálja az orosz és az iráni rezsimek közötti terrorista együttműködést, és azt, mit fizet Oroszország Iránnak ezért az együttműködésért" – mondta az ukrán elnök.

Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja is megkérdőjelezte Twitter-üzenetében, hogy Irán csupán néhány drónt küldött.

"Csak a nyáron többtucatnyi drónt szállítottak, és katonai személyzetük van Ukrajna megszállt területein, akik segítenek Oroszországnak használni őket" – mondta Malley.

(MTI)

Korábban írtuk:

Teherán szerint lehet, hogy az iráni drónok mégis ott vannak az oroszoknál

Teherán szerint lehet, hogy az iráni drónok ott sem voltak az oroszoknál

Óvakodnia kell az ablakoktól ennek az orosz szakértőnek: élőben ismerte be, hogy iráni drónokat vetnek be

Irán ballisztikus rakétákat küldhet az oroszoknak

Irán tagadja, hogy fegyvert szállít Oroszországnak

Egyre jobb fegyvereket kapnak az oroszok Irántól: már Ukrajnában vannak a rettegett Mohadzser-6-osok

Iráni drónokkal készültek holokausztra az oroszok – de a hős ukránok megvédték a csodarabbi tisztelőit

Irán biztosította Ukrajnát, hogy nem fog drónokat szállítani Oroszországnak

Putyin Iránba látogat – Amerika és az EU ostoba szankciói összehozzák Moszkvát és Teheránt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »