Teher�n v�laszolt a nukle�ris t�rgyal�sokon kapott aj�nlatra

Irán keddi közlése szerint írásban válaszolt a végleges ütemtervnek nevezett ajánlatra, mely a világhatalmakkal kötött, megtépázott nukleáris megállapodásának helyreállítását célozza.

Az iráni állami IRNA hírügynökség nem közölt részleteket a válasz tartalmáról, de azt sugallta, hogy Teherán továbbra sem fogadja el az Európai Unió közvetítésével készült javaslatot, annak ellenére, hogy nem lesz több tárgyalás.

"Nézeteltérések három kérdést illetően vannak, amelyek közül az Egyesült Államok két esetben szóban rugalmasnak mutatkozik, de ezt bele kellene foglalni a szövegbe. A harmadik kérdés a (megállapodás) folytatásának szavatolásával kapcsolatos, ami az Egyesült Államok realizmusától függ" – olvasható a hírügynökségi jelentésben.

Az Ebrahim Raiszi államfő vezette Irán többször is Washingtont hibáztatta a megállapodás elhúzódásáért. Az Európai Unió (EU) egyelőre nem igazolta, hogy Irán benyújtotta volna válaszát.

Hírdetés

Washingtonban Ned Price külügyminisztériumi szóvivő azt mondta: "Egyetértünk az EU alapvető álláspontjával, miszerint mindenről tárgyaltak, amiről csak lehetett". Teherán "elfogadhatatlan követeléseket" támaszt, amelyek túlmutatnak a 2015-ös nukleáris megállapodáson, mely szerint Irán drasztikusan korlátozza urándúsító tevékenységét a gazdasági szankciók feloldásáért cserébe. "Ha Irán azt akarja, hogy ezeket a szankciókat feloldják, akkor meg kell változtatnia magatartását" – mondta Price.

Múlt hétfőn olyan kompromisszumos szövegtervezettel zárultak a bécsi tárgyalások Iránnal, amelyet az EU terjesztett be. Egy uniós illetékes szerint minden részletet megtárgyaltak, és a dokumentum "minden fél számára remek kompromisszum". Hozzátette: az atomalkuban érintett országok, azaz Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország, Oroszország és az Egyesült Államok mind véleményezni fogják a tervezetet.

Irán akkor jelezte: alaposan megvizsgálja a szöveget, és tájékoztatja az érintetteket álláspontjáról, amit most meg is tett.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »