Tegnap még Merkelt éltették, ma már más a helyzet

Tegnap még Merkelt éltették, ma már más a helyzet

A görög–macedón határon várakozó menekültek csalódottan fogadták az uniós csúcsról érkező híreket. Arra számítottak, hogy megnyitják előttük a határt és folytathatják az útjukat Németország felé.

A menedékkérők abban bíznak, hogy ők is részesülnek a német vezetés befogadópolitikájából.

Hírdetés

Tavaly óta több mint egymillióan érkeztek illegálisan Európába a háború sújtotta közel-keleti államokból Törökországon és Görögországon keresztül. Csakhogy az emberáradat komoly gondot okoz a kontinens államainak. Emiatt Ausztria és Szlovénia februárban korlátozta a migránsok beengedését, a lépéseket a nyugat-balkáni útvonalon fekvő országok, Szerbia és Macedónia is követte. Naponta csak néhány száz ember lépheti át a határt, ezért már tízezrek torlódtak fel Idomeninél.

Kedd reggel azonban csalódottan fogadták a Brüsszeli EU–török csúcsról érkező híreket.

„Sok ember remélte, hogy megnyitják a határokat, legalább azok előtt, akik itt ragadtak a határon, de végül azt mondták nekik, nem mehetnek át. Emiatt mérgesek vagyunk” – mondta az egyik menekült.

Az európai országok tavaly októberben 160 ezer menedékkérő elosztásáról döntöttek, de eddig összesen csak 700-at vettek át Olaszországtól és Görögországtól. Eközben továbbra is naponta kétezer szír, iraki és afgán érkezik csónakokon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »