Tegnap hajnalban a szaúdi hatóságok kivégezték Nimr Al-Nimr sejket

Tegnap hajnalban a szaúdi hatóságok kivégezték Nimr Al-Nimr sejket

Amíg Teheránban az év végén immár 29. alkalommal síita és szunnita közeledést szorgalmazó konferenciát tartottak, addig a Szaúdi vezetés mindent elkövet, hogy amerikai-izraeli parancsra síita-szunnita háborút szítson. Ma hajnalban Szaúd Arábiában kivégezték Nimr Al-Nimr sejket, aki kelet Szaúd Arábia síiták lakta, olajban gazdag területeinek meghatározó vallási vezetője, gondolkodója volt.

2011-ben Szaúd-Arábiát is elérte az Arab Tavasz. Az ország Keleti tartományában főként síiták lakta területén békés tüntetések kezdődtek.A szaúdi állampolgárok demokratikus berendezkedés és szabad sajtót és szólás szabadságot követeltek. A tüntetéseket a szaúdi hatóságok véresen leverte, emberek százai haltak meg vagy kerültek börtönbe. A nyugat egyszer sem kritizálta a szaúdi vezetést.

Sejk Nimr állhatatosan kritizálta a Szaúdi kormányt a terrorizmus támogatásáért,  az erőszakon alapuló belső rend fenntartásáért. 2011-ben tüntetést szervezett a keleti tartományokban az uralkodó ház ellen, mivel síita lakosság az országon belül kirekesztődött a javak elosztásából és jogvédelemből.

Hírdetés

Nimr sejket 47 másik elítélttel együtt végezték ki, akik ellen terrorizmusban való összeesküvés volt a vád. Többségük az al-Kaidához tartozott. A sejk ellen engedetlenség volt a vád.
Sejk Nimr kivégzése a világ síita és szunnita híveit egyaránt megdöbbentette. A Szaúdi uralkodóház tette mutatja a királyság végnapjainak közeledtét.

A Szaúdi dinasztia alapját Mordekhai ben Ibrahim ben Moshe vetette meg, aki 1540-es években vándorolt be baszrai zsidóként Daraayeba (mai Riyadh környéke) a Masaleekh törzs karavánjába bekéredzkedve. A család zsidó szálait Feiszal király is elismerte, amiről a Washington Post 1969 szept. 17-i számában nyilatkozott. Összeugrasztva az arab nemes törzseket és békétlenséget szítva közöttük, alakította ki, majd terjesztette uralmát Mordekhai a félszigeten. Beduin nőt vett feleségül, akitől Mohamed és Szaud fia született. Ez utóbbi lett a család névadója. 1744-ben Mohammed Al-Szaúd szövetséget kötött Mohammed bin Abdel Vahab-bal, aki a máig is érvényben lévő iszlám-ellenes iszlámot, a vahabita eszméket tanította, ami a királyi családnak kiváló eszközt adott a kezébe ahhoz, hogy iszlám és arab ellenességüket kiéljék, az iszlám nevében muszlimokat irtsanak. Később az angolok, majd Amerika és Izrael is felfigyeltek erre a lehetőségre, mely azóta is a muszlimok elleni támadások muníciójául szolgál.

Allah kegyelmezzen Nimr sejknek és azoknak, kik az ő sorsában osztoznak! Allah egyesítsen minden jámbor, igaz embert a földön, akik megbékélést és szeretetet hirdetnek!

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »