Teátrálisan kivonult az ellenzék a parlamenti ülésről és a Suzuki gyárhoz vonul

Teátrálisan kivonult az ellenzék a parlamenti ülésről és a Suzuki gyárhoz vonul

A napirend előtti felszólalások alatt hagyják el folyamatosan a termet az ellenzéki képviselők. Jelenleg közös sajtótájékoztatót tartanak.

A Suzuki gyár a cél, ezt jelentette be Varju László (DK). Bírálta, hogy Orbán nem vett részt az első ülésnapon és kifejtette, ők továbbra is a “rabszolgatörvény” ellen tiltakoznak, nem a családvédelmi akciótervről beszéltek volna. Tóth Bertalan (MSZP) arról beszélt, azért mennek oda, mert ott akarják bevezetni a 400 órás túlórakeretet. Kérdéseket tesznek majd fel és tiltakoznak az eljárás ellen. Szabó Tímea (Párbeszét) szerint ez “propagandahétfő”, ezért nem vesznek részt az ülésen. Egységesen lépnek fel továbbra is a “rabszolgatörvény” ellen, együtt maradnak, ezt nem tudja szétverni Orbán. Szerinte Orbán hazudik, mikor arról beszél, hogy millióknak kedveznek.

Az LMP-s Csárdi Antal is arról beszélt, hogy nem kívánnak asszisztálni ahhoz, amit ma a kormány kommunikál a parlamenti ülésen. Hozzátette: határozott üzenetet akarnak küldeni azoknak a cégeknek, akik megakadályozzák azt, hogy szakszervezetetek jöjjenek létre, ezért mennek ma Esztergomba. „Ezt nem fogjuk engedni, és ha a kormány nem lép, mi fogunk” – mondta.

Hírdetés

Jakab Péter (Jobbik) azzal folytatta: gyáva miniszterelnöknek nincs hazája. Hozzátette: decemberben még bement Orbán a parlamenti ülésre, de ma már az országból is elrepült. A jobbikos politikus szerint a kormányfő ugyanígy fog repülni a közéletből, és hangsúlyozta, hogy nem lehet szétverni azt az egységet, ami létrejött az ellenzéki pártok között.

Hadházy Ákos (független) a sajtótájékoztató végén elmondta: a politikusok konvoja az MTVA Kunigunda útjai székházánál fog találkozni, onnan indulnak a Suzuki-gyárhoz.

PS.HU


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »