Te teljesen meghibbantál Gulyás gyerek – na mondjuk Kúrcsányi biztosan nem ül be a parlamentbe….

Gulyás Márton aktivista, a Közös Ország Mozgalom vezetője volt a vendége a HírTV Egyenesen című műsorának, ahol közölte, hogy mindenkinek önkritikát kell gyakorolnia a választás után, az ellenzéki politikusoknak pedig nem kellene beülnie a parlamentbe

Gulyás szerint az ellenzéki politizálásnak semmi terepe nincs a parlamentben, ezért magára valamit is adó politikus ilyen helyzetben nem veszi fel a mandátumát, bármit is mond a pártja.

Gulyás úgy fogalmazott, hogy nem érti, hogy miért kellene az ellenzéki politikusoknak egy olyan megaláztatással együtt élnie, hogy egy olyan történethez asszisztálnak, ami a legelemibb értelemben sem demokratikus.

Hírdetés

Úgy gondolom, hogy azok az ellenzéki képviselők, akik magukra adnak, nem ülnek be egy ilyen megalázó helyzetben, mert ez semmi másról nem szól, csak a demokrácia színjátékának biztosításáról és ez nem állhat érdekükben – ismételte meg Gulyás.

Azz aktivista arról is beszélt, hogy most mindenkinek magába kell szállnia, hogy megvizsgálja, mi vezetett idáig, ezért várja a politikusok nyilatkozatát arról, hogy ki milyen hibákat követett el.

Hozzátette, ha volt is csalás, ha aránytalan is a rendszer, rengetegen szavaztak a Fideszre, ez pedig azt jelenti, hogy van több millió polgártársunk, aki olyan szinten kiszolgáltatott, hogy ha azt a kis létbiztonságát érzi veszélyben, amije van, akkor képes azokra szavazni, akik ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe tették.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »