Távoznak a megmondólap vezetői

Távoznak a megmondólap vezetői

Távozik a Gawker főszerkesztője és vezető szerkesztője, Max Read és Tommy Craggs, mivel nem értettek egyet egy jogilag aggályos cikk eltávolításával. Read szerint a lap átláthatóságra való törekvése vált ezzel semmissé. Közben kiszivárgott a lap alapítójának, Nick Dentonnak olyan levele is, melyben azt írta: korábban is hasonlóakat írtak, de változnak az idők. Az eltávolított cikk egyébként a Condé Nast pénzügyi vezetőjéről szólt, Denton előző vállalkozásának pedig a Condé Nast volt a befektetője.

Lemondott a Gawker főszerkesztője, Max Read, illetve vezető szerkesztője, Tommy Craggs, miután az oldalról lekerült egy jogilag problémás cikk – számolt be róla a Huffington Post. A portálon a Condé Nast kiadó pénzügyi vezetőjéről jelentettek meg egy cikket, melyben kapcsolatba hozták egy férfi prostituálttal. A szerkesztőség vezetői, az alapító-vezérigazgató Nick Dentonnal egyetértésben, 4-2 arányban úgy döntöttek, hogy a jogi következmények kockázata miatt le kell venni az oldalról a cikket.

A szerkesztői szabadság megsértése

„A cikk törlésével összeomlott mindaz, amit a Gawker korábban a radikális átláthatóságról vallott” – írta Read a Gawker stábjának címzett levelében, melyben közölte, a szerkesztésben részt nem vevő üzletemberek szavaztak az eltávolításra, ami szerinte a szerkesztői szabadság megsértése. Read kijelentette: mindezzel a Gawker azon szándéka, hogy a világ legnagyobb független médiacége legyen, egy vicc lett.

Craggs levelében azt írta: Denton arról beszélt neki, hogy a történet nem az újságírókról szól és nem fordítanak elég figyelmet arra, milyen károkat okozhat az eset a brandnek. „Pedig ez természetesen az újságírókról szól. A csütörtöki sztori mögötti indíttatás épp az volt, amelyre Nick maga építette a Gawker brandjét.” Craggs szerint az utolsó csepp a pohárban a Gawker „brandkönyvének” elfogadása volt, ami néhány órával előzte meg a Condé Nast-cikk július 16-ai kikerülését. Szerinte a brandkönyv ostobaságról tanúskodik, egyben a hirdetőknek szól, miközben a Gawkernek mindig az volt a lényege, mi történik, amikor az újságírók végre végeznek a meetingekkel és visszaülnek az asztalukhoz dolgozni. Craggs szerint Denton elfelejtette, hogy az újságírók alkotják ezt a céget.

„Változnak az idők”

Hírdetés

Denton több levele is kikerült időközben a Gawker oldalára. Az egyikben még július 17-én írta ezt: „Ezek azok a sztorik, amiket korábban is megírtunk. De változnak az idők.”

Jessica Coen, a Jezebel volt főszerkesztője elmondta, ő 2014 januárjában kapott a szerkesztőségi munkába beleszóló és egyben az abszolút igazság mellett elköteleződő levelet Dentontól. (A Jezebel szintén a Gawker-csoport része, ahogy egyébként a Cink.hu is.) Denton ekkor átküldött egy Jezebel-cikket, kiemelve az alábbiakat: „Ne comingoutoltass valakit, aki ezt nem szeretné. Ennyi. Mindenkinek joga van a privát szférájához, ha a nemi identitásáról vagy a szexuális orientációjáról van szó.” Denton ehhez azt fűzte hozzá: ha a szerző komolyan ezt hiszi, akkor rossz helyen dolgozik. A lapalapító azt is hozzátette, hogy ő az abszolút igazságban hisz. A levél tárgya pedig ez volt: „ez az ellentéte az irányelveinknek”. A Jezebel-cikk egyébként egy olyan transzszexuális nőről szólt, aki öngyilkosságot követett el a comingoutoltatás miatt.

Denton és a Condé Nast

Az eredeti sztori a Condé Nast pénzügyi vezetőjéről szólt, akit egy férfi prostituált megpróbált zsarolni a köztük lévő kapcsolattal, hogy ennek titokban tartásáért a CN munkatársa segítse őt egy ügyében. A cikket többen kritizálták, meleggyalázónak nevezték. Az írója Jordan Sargent volt, és arról szólt: David Geithner szexuális kapcsolatba bonyolódott volna egy férfi prostituálttal, ám ez végül nem valósult meg. (A házasságban élő Geithner ugyanakkor fizetett a férfinek.) A prostituált egyben azt akarta, hogy Geithner a befolyásos bátyja, Tim Geithner korábbi amerikai pénzügyminiszter kapcsolatai révén segítse őt egy birtokvitában. Denton ezután írt egy posztot arról, hogy bánja, hogy kikerült az oldalra a cikk, bár azt is hozzátette, hogy a cikkben írtak igazak. „Nem elég, hogy a cikkeink csupán igazak legyenek. Rá is kell mutassanak valami olyan dologra, aminek van jelentősége.” Max Read ugyanakkor megvédte a dolgot, mondván, házas emberről van szó, aki megcsalta volna feleségét. A Huffington Post szerint viszont ez furcsa érv egy olyan lap részéről, ahol korábban sosem volt jellemző a jó erkölcsökről szóló prédikáció. A Slate közben arra hívta fel a figyelmet: a Gawker most eltávolított cikke nem sokban különbözött sok korábbitól.

A Gawker alapítója egyébként 2014 októberében adott interjút a magyar Forbesnak, melyből az is kiderült: előző vállalkozásában, a Moreoverben voltak külső befektetők, méghozzá a Condé Nast és a Reuters.

Denton akkor azt is elmondta a Gawkerről: „A cég 2009 óta nyereségesen működik, évente körülbelül 30 százalékos növekedéssel, ami bizonyíték arra, hogy egy független hátterű médiacég sikeres tud lenni. Ez itt, az USA-ban ugyanolyan fontos kérdés, mint Magyarországon. Nemcsak az a fontos, hogy az újságíróink bármit leírhatnak, amit gondolnak, hanem hogy egy olyan platformot hoztunk létre a Kinjával, ami tőlünk független újságíróknak, szervezeteknek nyújt lehetőséget a munkára.” Denton ugyanakkor azt is kijelentette: nem tekinti fejlődésnek, hogy megírták egy közszereplő politikusról, házas emberként félmeztelen képeket küldözgetett magáról egy nőnek. „Nem ezek a valódi változások, hanem például az, hogy én idén összeházasodtam egy fekete férfival” – mondta.

A Gawker egyébként egy 100 millió dolláros perrel is szembe kell nézzen, miután néhány éve leközöltek egy szexvideót Hulk Hoganről.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »