Távozik a Miniszterelnökségtől Lázár János leghűségesebb harcostársa

Távozik a Miniszterelnökségtől Lázár János leghűségesebb harcostársa

Sonkodi Balázs háttérember volt, de Lázár János egyik legrégebbi bizalmasának tartották. Úgy tudni, hogy ő maga mondott fel.

Már Hódmezővásárhelyen is szoros viszonyban álltak, Sonkodi fontos feladatokat kapott a minisztertől, aki hálája jeléül még a milliós hotelfoglalásokról szóló utazásokra is magával vitte. Ő volt az egyik legtöbbet kereső kormánytag, de végig a háttérben maradt. A HVG szúrta ki, hogy felmondott, államtitkári megbízatása június 3. után megszűnik, ő mondott fel. A Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkáraként dolgozott.

Legrégebbi bizalmas

Sonkodi már régóta Lázár jobbkezeként dolgozott. Évek óta szoros munkakapcsolatban állt a miniszterrel, minden fontos pillanatnál láthattuk mellette. Együttműködésük még a 2000-es évek elején kezdődött: Lázár akkor hódmezővásárhelyi polgármester volt, Sonkodi egészségügyi tanácsadóként dolgozott mellette. A volt államtitkár rendelkezik orvosi diplomával, valamint üzleti végzettséggel.

Hírdetés

Lázárból 2012-ben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lett, Sonkodit pedig vitte magával politikai tanácsadóként, bruttó 966 ezer forintért/hó. 2014-ben Lázár miniszterré vált, cimborájából pedig államtitkárt csinált.

Ő ezután is végig a háttérben dolgozott, csak néha lehetett hallani róla, hogy éppen mit csinál. 2015 márciusában Luxemburgban tárgyalt az Euratom Ellátási Ügynökséggel a paksi bővítés kapcsán, később pedig úgy tűnt, hogy az Európai Bizottság főigazgatója rajta keresztül ad tanácsokat a magyar kormánynak, hogy hogyan védje magát Paks2 ügyében.

Nagyon sokat keresett

2014 májusában az Origo írta, hogy Lázár hotelszámlái nagyon magasak a külföldi utazásoknál. Észak-Olaszországba, Zürichbe, valamint Londonba utazott és vitte magával Sonkodit is, tolmácsnak.

Az államtitkár a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának is tagja volt, havi 120 ezer forintért, a bruttó 966 ezres fizetés mellé. 2014-ben hivatalos jövedelmén túl további 280 millió forint külön adózó bevételt vallott be.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »