És borús idő, ami valahogy semmiképp sem akar változni.
Úgy le vagyok lassulva, hogy az már egyenesen idegesítő. Mindenre mintha kétszer annyi időt kéne fordítani, nagyon nem szeretem ezt az állapotot. Ha nem lennék ahhoz is fáradt vagy egyenesen lusta, sírva fakadnék dühömben. Egész áldott nap ásítozva szédelgek, és reménykedve lesem, hogy mikor süt ki végre a nap. Olyankor képes vagyok dalra fakadni, és pörgök ezerrel. Csakhogy már egy ideje hellyel-közzel adódik erre alkalom. Csakazértis-elszántsággal próbálok erőre kapni, nekifutni a napnak, de már az első körökben lemerülnek az elemeim. Persze, mindennek ellenére teszem a dolgom, az élet nem állhat meg. Az sem vigasztal, hogy nem csak én vagyok ilyen bávatag. Felkapcsolom az összes kis lámpát, szól a zene, mindent bevetek, hogy valami derűsebb hangulatot teremtsek magam körül, hogy felpörgessem a hajtóműveket, de kintről akkor is rám telepszik a nagy setétség, a fenébe is!
Pedig igazából zajlik az élet, Szent György Napok, aztán nemsokára újból SepsiBook és Reflex második felvonás. Panaszra nem lehet okunk, a mi kis városunkban meglehetősen pezseg az élet, mondogatom magamnak, ezzel is a jobb kedvet csiholgatva. Ki is használom az adott lehetőségeket, megyek, ahová lehet, ahol valami ígéretes, jó dolog történik, ahol jó emberekkel lehet találkozni, beszélgetni. Tulajdonképpen csak addig van baj, amíg összekaparom magam, amíg megbirkózom ezzel a tavaszi levertséggel és kirángatom magam a nihilből, amibe aztán vissza lehet zuhanni, bár egy kicsit sem hiányzik.
A harmadik kávénál tartok, miközben próbálom kinyögni magamból ezeket a bágyadt sorokat, remélem a szívem nem ugrik ki a helyéről, és gutaütést sem kapok, de valahogy a végére kellene jutnom a gondolatmenetnek, ami igazából most nem sok mindenről szól. Van ilyen is, hogy csak magában őröl az ember agya, csikorog s nem sok értelmes dolgot tud kihozni.
A csakazértis-stratégiát délután is bevetem, elmegyek egy nagyot sétálni, hátha magamhoz térek kis időre, az sem baj, ha borús az ég! Aztán csak megpróbálok olvasni is megint. Nekifogtam egy igen jó könyvnek, csakhogy a harmadik oldalnál már azon kapom magam, hogy nem figyelek oda, lapozhatok vissza, mert ez a tavaszi bágyadtság a sorokat is elmossa a szemem elől. Akkor meg keresek egy jó filmet – ha minden erőmmel vagy inkább erőfeszítéssel nagyon koncentrálok, hátha nem alszom el már a közepe előtt. Ha semmi sem jön össze, akkor tovább nem erőszakoskodom, hagyom, hogy „csak” legyek, majd csak elmúlik valamikor ez a fáradt nihil.
Na így vagyok én mostanság, ezért bocsánatot kérek, hogy jelen pillanatban csak ennyit sikerült előhozni tavaszi fantáziátlan sötétségemből. Kívánok magunknak mielőbbi verőfényes felfrissülést!
Borítókép: Albert Levente
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
