Tavasszal Magyarországra látogat Ferenc pápa

Tavasszal Magyarországra látogat Ferenc pápa

A katolikus.ma információi szerint tavasszal Magyarországra látogat Ferenc pápa. A lap értesüléseit a Mandinernek több egyházi vezető, valamint diplomáciai források is megerősítették.

A katolikus egyházfő vélhetően húsvét után, április végén érkezik Magyarországra. Többnapos látogatása során Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, a diplomáciai testületek tagjaival, illetve az egyház képviselőivel, papjaival. Feltételezhetően a történelmi egyházak képviselőivel is találkozik.

A pápalátogatás témája az ifjúság lesz, noha az Ifjúsági Világtalálkozót Lisszabonban tartják augusztus 1. és 6. között.

A pápalátogatás programja még nem végleges, az eddigi információk szerint Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet és ellátogat Szegedre. Látogatása több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt.

Hírdetés

Ferenc pápa legutóbb 2021. szeptember 12-én lépett Magyarország területére: akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezett, az úgynevezett statio orbis misét celebrálta a Hősök terén. A délelőtt folyamán találkozott a magyar katolikus püspökökkel, valamint más felekezetek vezetőivel, valamint hivatalos találkozót bonyolított Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel.

Akkor néhány órát töltött csupán Budapesten, majd továbbutazott Pozsonyba, apostoli látogatást tett Szlovákiában. Pozsonyból hazafelé a repülőgépen újságírói kérdésre reagálva azt mondta:

„megígértem az elnökötöknek, akivel találkoztam –ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni, mert nagyon sok értékük van a magyaroknak. Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett.”

Ferenc pápa 2022. április 21-én fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt az első hivatalos útja. A miniszterelnök a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy jövő évi magyarországi látogatásra.Ezt követően Novák Katalin köztársasági elnök 2022. augusztus 22-én járt magánaudiencián a pápánál, ahol a hivatalos meghívólevél átadására is sor került. Ferenc pápa a köztársasági elnök tájékoztatása szerint megerősítette látogatási szándékát, így elkezdődött a pápalátogatás előkészítése. A pápalátogatásért állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felel, melyet a kormány kiemelt fontosságú eseménnyé nyilvánított. Ez alkalomra már az Operatív Törzset is felállították, melyet Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezet.

katolikus.ma, mandiner.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »