Tavaly legalább 330 ezer migráns lépett be illegálisan az Európai Unió területére

Tavaly legalább 330 ezer migráns lépett be illegálisan az Európai Unió területére

Az Európai Unióba érkező migránsok mintegy 99 százaléka legálisan lép be az unió területére, évente mintegy 3 millióan kapják meg a tartózkodási vagy letelepedési engedélyt, illetve 700 ezren kapnak állampolgárságot valamelyik uniós tagállamban – közölte Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos az EU-tagállamok bel- és igazságügyi minisztereinek csütörtöki tanácskozását követő sajtótájékoztatón Brüsszelben.

Felhívta a figyelmet, hogy ugyanakkor tavaly jelentősen megemelkedett az illegális bevándorlók száma, körülbelül 330 ezer migráns lépett be jogosulatlanul az EU-területére. Hozzátette, hogy tavaly majdnem 1 millióan adtak be menedékkérelmet, ami azt jelzi, hogy nagyon magas a tagállamok közötti másodlagos migráció szintje.

Ezeknek a menedékkérelmeknek a 20 százalékát olyan emberek adták be, akik vízummentesen érkeztek ide. Az EU-ba vízummentesen beutazó, harmadik országokból származó 200 ezer állampolgár jön és nyújt be menedékjog iránti kérelmet. Ez a rendszerrel való visszaélés”

Hírdetés

– hangsúlyozta.

Johansson úgy véli, itt az ideje, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság vitát indítson a vízumfelfüggesztési mechanizmus felülvizsgálatának előkészítése érdekében. „Ez eltarthat egy ideig, mert nem lesz túl könnyű folyamat, de ezt a fontos munkát mihamarabb el kell kezdeni” – jelentette ki.

A biztos elmondta továbbá, hogy jövő héten a bizottság az európai integrált határigazgatásra vonatkozó stratégiát, valamint az illegális migránsok visszatérésének hatékony működésével kapcsolatos ajánlást fog előterjeszteni. Hangsúlyozta, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) visszatelepítési szolgáltatásait csak nagyon kevés olyan tagállam veszi igénybe, pedig erre nagyobb szükség lenne. Reményét fejezte ki hogy a Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II), amely két napja kezdte meg működését, meg fogja könnyíteni a visszatérések felgyorsítását.

Bejelentette, hogy a jövő héten Szerbiába utazik, hogy meglátogassa a szerb-magyar határ között állomásozó Frontex-csapatokat. Az új menekültügyi paktummal kapcsolatban azt mondta, hogy a csütörtöki tanácsülésen az összes tagállam elkötelezte magát amellett, hogy a dossziét mihamarább véglegesítsék.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »