Tavaly az önkormányzat több mint 100 ezer eurót fektetett be a sportba Füleken

Tavaly az önkormányzat több mint 100 ezer eurót fektetett be a sportba Füleken

Tavaly a Füleki Önkormányzat több mint 100 000 eurót különített el a költségvetéséből a sport fejlesztésére a városban. Tavaly az FTC stadion nézőterének átfogó rekonstrukcióját, valamint a hangosítás korszerűsítését finanszírozta ebből. „2005-ben épült, és azóta nem újították fel. Az időjárási viszonyok fokozatosan errodálták az építményt” – mondta el Visnyai Attila alpolgármester és az FTC elnöke. A munkálatokra tavaly ősszel került sor, és mintegy 70 ezer eurót merítettek a költségvetésből.

A beruházás második részének eredményét ma már az Iskola Utcai Alapiskola tanulói is élvezhetik. Május 13-án, kedden hivatalosan is használatba adták a felújított multifunkcionális sportpályát.

„Ez is mintegy két évtizede épült, és azóta nem esett át jelentős felújításon, így már nem felelt meg a mai követelményeknek. A projekt részeként teljesen kicseréltük a pálya felületét – műfűre homokaljzattal –, valamint a palánkját”

– tette hozzá azzal, hogy a projekt körülbelül 41 ezer euróba került.

(Fotó: Fülek Városi Hivatal)

A munkálatokra a tavalyi év utolsó negyedévében került sor, de a kedvezőtlen időjárás miatt csak májusban adták át. A pályát három helyi alapiskola diákjai avatták fel kispályás focitornával.

Hírdetés

„Nagyon örülünk, hogy ilyen színvonalú sportpályánk van, amely hatékonyabbá teszi a testnevelés tanítását és javítja a különböző sporttevékenységek minőségét.

A pályának azonban nemcsak minket kellene szolgálnia, hanem másokat is, akik erre igényt tartanak. Ezért szívesen fogadjuk más iskolák, óvodák tanulóit vagy az FTC sportolóit is” – mondta el az iskola igazgatója, Štefan Ujpál.

(Fotó: Fülek Városi Hivatal)

A sportinfrastruktúra felújításába való fokozatos beruházások részeként a város a II. Koháry István Alapiskola átfogó rekonstrukciójára is pályázatot nyújt be, amely magában foglalja a szabadtéri sportpályák felújítását is.

Sikeres pályázat esetén a kézilabda-, kosárlabda- és röplabdapályák, a futópálya és a távolugró pályák is felújításon esnek át. Revitalizációjuk részeként a meglévő rétegeket eltávolítják, majd új felületekkel és felszereléssel látják el. A sportpályákat az iskola diákjai és a nyilvánosság is használhatja majd.

Sajtóanyag/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »