A Szőgyénben élő és alkotó Smídt Róbert életműkiállítása a közelmúltban mutatkozott be első ízben, és egy hónapon át várta a közönséget a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban. Ezt követően a testvérvárosi Tatára érkezett, ahol Tata Város Önkormányzata és a Kuny Domokos Múzeum szervezésében augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján nyílt meg a tatai közönség előtt.
Michl József, Tata polgármestere az ünnepi megnyitón hangsúlyozta: „Smídt Róbertet régi baráti kapcsolat fűzi Tatához, számos személyes kötődéssel, és nálunk otthonra lelt alkotások egész sorával, így nem volt kérdés, hogy az életműkiállítás is minél előbb itt is bemutatásra kerüljön. Annál a szeretetnél, amit Smídt Róbert a fa iránt érez, már csak az Isten, a haza és a család iránti szeretete nagyobb, erről üzennek nekünk a most bemutatott alkotásai, amelyek arra inspirálnak minket, hogy újragondoljuk mindazt, ahogyan az édesanyánkról, a családunkról, a hazánkról és Istenről vélekedünk.”
Michl József, Tata polgármestere méltatja a kiállítást (Fotó: Tata Város Önkormányzata)
A „Magyar Zsoltár – Isten, Haza, Család” – Fába vésett hitvallás című életműkiállítás két sorozatból áll.
Tizennégy táblakép Mária életútját mutatja be, míg nyolc táblakép a Magyar Nemzeti Imák elnevezést viseli.
A megnyitón Dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója elmondta, több kapcsolódás is van a tatai Nepomucenus-malom – amely ma a Német Nemzetiségi Múzeum otthona – és a kiállítás között. Egyrészt a magyarországi németek életében kiemelkedő tisztelet övezi Szűz Máriát, másrészt Nepomuki Szent János fából faragott alakja a malom oromfali fülkéjében elhelyezve oltalmazza az épületet. Emellett a kapcsolódást erősíti az is, hogy az egykori molnárok életében a liszt őrlése mellett a malom működtetése is a mindennapi feladatok közé tartozott, így érteniük kellett az ácsmunkához, és sokat dolgoztak a fával.
Csikós Gábor, a Kuny Domokos Múzeum munkatársa (Fotó: Tata Város Önkormányzata)
Smídt Róbert több alkotása is díszíti Tatát, amiért kiérdemelte a Tata Város Díszpolgára címet. A megnyitón elmondta, hogy a kiállítás három év munkáját mutatja be.
A magyar történelmet bemutató alkotásai mellett ezúttal olyan témát keresett, amelyet eddig még nem faragtak meg mások, így az életműkiállítás anyaga az ösztönöknek, belső érzéseknek köszönhetően született meg. A Mária életútját bemutató alkotások és a Nemzeti imák táblaképei a művész keresztény és nemzeti értékrendjét közvetítik.
A kiállítás megnyitóján közreműködtek az Egressy Kamarakórus hölgy tagjai.
A kiállítás megtekintése (Fotó: Tata Város Önkormányzata)
Smídt Róbert „Magyar Zsoltár – Isten, Haza, Család” – Fába vésett hitvallás című életműkiállítása augusztus 30-ig látogatható a Német Nemzetiségi Múzeum nyitvatartási idejében.
BK/Felvidék.ma/tata.hu
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


