Tartanak a sztrájktól az Audinál?

Úgy tűnik, az Audi vezetése azért a sztrájkot mégis elkerülné, ha lehet, ám ez még nem egy lezárt történet. Korábban többször is foglalkoztunk portálunk hasábjain is azzal, hogy a győri Audinál elkezdődtek a bértárgyalások, a szakszervezet pedig mintegy 23 százalékos béremelést szeretne több kiegészítő juttatással, a cég válasza erre az volt, csak 5 százalékot adnának. Információink szerint ilyenkor igencsak megnőtt a dolgozók körében az érdeklődés a sztrájkra, a szakszervezeti bizalmi el is kezdte ezt felmérni…

Innen folytatódtak a tárgyalások, az Audi átadta következő ajánlatát az Audi Hungária Független Szakszervezet tárgyalódelegációjának.

Az átnyújtott ajánlat értelmében a 2023-as év inflációját két szempont alapján kívánják figyelembe venni. Ezek szerint:

  • egységes 10 százalékos alapbéremeléssel 2023. április 1-től,
  • 8 százalékos külön kifizetéssel 13 hónapra vonatkozóan (2023. április 1. – 2024. március 31-i időszak között). Ennek kifizetési alapja a 2023. március 31-i alapbér és mozgóbér összege. A külön kifizetés havonta egyenlő részletekben történik (a 13. rész a 13. havi fizetéssel egyidejűleg).
  • Hírdetés

    Abban az esetben, ha a KSH által közzétett infláció mértéke magasabb lesz, akkor az eltérést az Audi 2024. április 1-i hatállyal egy összegben kiegyenlíti. Ennek kifizetési alapja a 2023. március 31-i alapbér és mozgóbér összege. A felek megállapodtak abban is, hogy a bérmegállapodásban a 2023-as évre vonatkozóan a 15 százalékot rögzítik az inflációs előrejelzés közös bázisaként.

    – Célunk, hogy a jelenleg zajló bértárgyalások eredményeként egy, a munkatársaink számára vonzó javadalmazást és a vállalatunk számára jövőképességet biztosító megállapodást érjünk el. A bértárgyalás következő fordulójának időpontja a tárgyalófelek közös megállapodása alapján 2023. március 2., ahová a munkavállalói oldal új követeléssel érkezik – szögezte le közleményében a szakszervezet.

    Több Audi-dolgozó úgy látja egyébként, hogy ez már barátibb ajánlat, bár hátra még nem dőlnek és úgy gondolják, fontosak azok a részletek is, amelyek a béren kívüli juttatásokat tartalmazzák, lényegében ott dől el, elégségesnek mondható-e az Audi ajánlata. A bértárgyalások következő fordulója tehát március 2-e, és továbbra is tartom, érdemes nyomon követnünk ezt a folyamatot azért, mert látható, hogy milyen, mikor egy szakszervezet komolyan veszi a dolgát és valóban tárgyalásokat folytat. Nem könnyű és nem is biztos, hogy elérik majd eredeti célkitűzéseiket, de a szándék látható.

    Sajnos negatív ellenpélda van bőven, ha csak a Magyar Postára gondolunk, se szeri, se száma a szakszervezetek számának (10 biztosan van!), kettő kivételével mind könnyedén rábólintott arra, hogy 2023-ban arról szóljanak a bértárgyalások, hogy 2 vagy 3 százalék béremelés lesz-e… Igaz, kettő ezt nem fogadta el, a KÉSZ és a POFÉSZ, őket ki is zárták a tárgyalási folyamatokból, ők fognak szombaton 10 órakor tüntetést szervezni, érdemes lesz az ottani eseményekre is figyelni…

    Lantos János – Kuruc.info


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »