Tartalmas és élénk programokat kínál a pulzArt

Tartalmas és élénk programokat kínál a pulzArt

Legyen könnyen befogadható és pozitív kicsengésű: erre törekedtek a nyolcadik pulzArt kortárs művészeti fesztivál szervezői a rendezvény kínálatának összeállításakor, és úgy vélik, ezt sikerült is megvalósítaniuk – hangzott el a hamarosan rajtoló fesztivált népszerűsítő keddi sajtótájékoztatón. Az újraértelmezés (reinvent) címszó köré szervezett idei fesztiválra csütörtöktől vasárnapig várják az érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön.

Mint azt Knop Ildikó programkoordinátor jelezte, a fesztivál előszelét már érezni a megyeszékhelyen, látszanak a köztéri beavatkozások, az aszfaltrajzok, és lassan bejárja a város köztereit az Időjárőr-kezdeményezés is, mely során a sepsiszentgyörgyiek történeteit gyűjtik és rögzítik, majd a fesztivál után meg is jelentetik ezeket.

Az irodalmi programok kapcsán Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója egyebek közt ismertette, meghívottaik olyan szerzők, akiknek műveiben hangsúlyosan megjelennek a történetek, s mindannyian erős szociális érzékenységgel rendelkeznek. Kifejtette, Szvoren Edina író – akivel csütörtök délután találkozhatnak az érdeklődők a Zamat kávézóban – az egyik legsajátosabb hangú novellistája most a magyar irodalomnak, a marginális társadalmi rétegek nagyon avatott megfigyelője. Péntek délután, ugyancsak a Zamat kávézóban lesz közönségtalálkozó az Odeeszában született, majd a kilencvenes évek elején Romániába költözött Vasile Ernu íróval, az érdeklődők pedig nagyon élénk beszélgetésre számíthatnak, melyet Andrei Dósa moderál majd. Jászberényi Sándor Kairóban élő író, riporter, haditudósító „jelen van a világ súlyos, mérvadó történéseinél”, s ez a tapasztalata a szépirodalmi műveiben is tetten érhető – hangzott el. Beszélgetőtársa szombat délután a megyei könyvtárban Miklóssi Szabó István író lesz.

Hírdetés

Inspirálóak, újítóak, a művészeti ágak határait feszegetik a rendezvénysorozat nemzetközi meghívottai, akikről Páll Gecse Ákos, a Cimborák Bábszínház munkatársa tartott rövid ismertetőt. Az angliai Strangeface Theatre Company két nonverbális bábjátékát hozza el Sepsiszentgyörgyre, ezeket fülhallgatóval nézheti meg a közönség (ajánlott életkor: 5 év felett). Nassim Soleimanpour iráni szerző minden tekintetben formabontó Fehér nyuszi, vörös nyuszi című drámáját Pálffy Tibor, Claudia Ardelean, Kónya Ütő Bence és Pál Ferenczi Gyöngyi előadásában láthatjuk majd. A darab különlegessége, hogy nincsenek próbák, nincs díszlet, nincs jelmez, szövegét a színpadon kapják kézhez a színészek. Miet Warlop alkotása, az After All Springville a színház, a bábszínház, a tárgyszínház elemeit ötvözi, a különleges előadásban a performansz elemei is fellelhetőek.

Ami a zenei programokat illeti, a fesztivált csütörtök este a két dobossal játszó németországi Fazer dzsesszbanda koncertje nyitja a Tamási Áron színház nagytermében, míg a zárókoncertet ugyanitt vasárnap este a brit Noya Rao zenekar adja. A késő esti zenei produkciókra a Zamat kávézóba várják az érdeklődőket, ahol a Franciaországi Hugo Kant illetve a horvátországi Egoless is hallható lesz a helyi fellépők mellett.

A kortárs művészeti fesztivál lehetőséget biztosít a közönségnek is arra, hogy betekintsen, bekapcsolódjon az alkotói folyamatokba. Ezt a célt ezúttal négy műhelymunka szolgálja, ahol a maszkkészítést, a műanyag újrahasznosítását lehet majd kipróbálni, de lesz linómetszetes textilfestőműhely is, a minden korosztályt megszólító Lego-műhelyben pedig eszközöket, robotokat lehet majd összerakni és más érdekességeket is kínálnak. Az egyéni és csoportos műhelymunkákra előzetesen regisztrálni kell, és még vannak elérhető szabad helyek – hívta fel a figyelmet Kolumbán Zenge, a Kónya Ádám művelődési ház munkatársa.

A pulzArt a Művész moziban is jelen lesz, szombaton és vasárnap délután filmvetítésre, majd beszélgetésekre várják a közönséget. Az építész lét fontossága című dokumentumfilm a poszt-covid világ valóságaira reflektál, míg a sepsiszentgyörgyi alkotók Noise című rövidfilmje a hang, terek, zene viszonyát taglalja – ismertette Knop Ildikó. A kortárs művészeti fesztivál részletes programjáról illetve a jegyvásárlásról a rendezvény honlapján (pulzart.ro) valamint annak Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »