Tárt karokkal várja a szír menekülteket Liberland

A balkáni mikronemzet alapítója arra kéri a szír menekülteket, hogy csatlakozzanak a Drávaközben létrehozott új „államhoz”. Az állampolgárság ára azonban meglehetősen borsos: a migránsok 10 ezer dollárért maradhatnának a területen. Ettől függetlenül mégis nagy az érdeklődés.

Ismét sajátos elképzeléssel állt elő az úgynevezett Liberland Szabad Köztársaság alapítója: Vít Jedlička most a szír menekültekben találta meg „országa” leendő állampolgárait.

Mint arról portálunk korábban beszámolt, Jedlička egy egészen különös határvitát használt ki arra, hogy saját államot alapítson. A mintegy hét négyzetkilométernyi terület Horvátország és Szerbia Vajdaság tartománya között terül el, a Duna nyugati partján, a magyar–szerb határtól mintegy 20 kilométerre.

Különleges vita

A terület miatt Szerbia és Horvátország nem azért vitatkozik, mert mindketten birtokolni akarják, hanem azért, mert le akarnak arról mondani. A két exjugoszláv tagköztársaság határát a Duna vonala mentén húzták meg. A folyó azonban nem tisztelte a közigazgatási határokat. Jugoszlávia szétválásakor pedig – a tagköztársaságok határai szerint alakultak meg az új államok – ebből határvita kerekedett.

 

Hírdetés

A horvátok a Duna régi folyásánál, a szerbek pedig a folyó középvonalánál szeretnék látni az új határokat. A szerbeknek ez jobb lenne, mert több területet is nyernének, amelyek jelenleg Horvátországhoz tartoznak. Ha a szerbek magukénak ismernék el a liberlandi hét négyzetkilométert, azzal lemondanának nagyobb részekről. Mivel a vitában továbbra sincs előrelépés, Jedlička ez év áprilisában bejelentette az állam létrejöttét, melynek első elnöke – mi sem természetesebb – ő maga lett. Liberlandnak még hivatalos mottója is van, ami magyarul így hangzik: „Élni és élni hagyni”.

Drága mulatság lenne

Jedlička most a Daily Mailnek fejtette ki elképzeléseit az új államról. Mint mondta, eddig 380 ezer állampolgársági kérelem érkezett hozzá, ami azt jelenti, hogy percenként érkeznek a megkeresések. Ezek közül pedig döbbenetesen sokan, több mint 22 ezren szíriaiak, és csupán 4-en vannak az Egyesült Királyságból.

Az állampolgárságnak azonban feltételei is vannak: mint korábban Jedlička elmondta, ezt csak azok igényelhetik, akik három kritériumnak megfelelnek: nem lehetnek nácik, kommunisták vagy büntetett előéletűek. Azonban ezt most kiegészítette egy újabb kondícióval: a leendő állampolgároknak 10 ezer dollárt kellene befizetniük a képzeletbeli állam büdzséjébe.

Nem várható roham

A nagyszámú jelentkezés ellenére azonban csak 618 szíriai végezte el a szükséges papírmunkát. Így Jedlička nem számít arra, hogy a menekültek végül az ő államában telepednének le. „A migránsok valószínűleg nem azért jönnek Európába, hogy egy szabad társadalmat építsenek, hanem azért, hogy részesüljenek a német jóléti juttatásokból” – hangsúlyozta.

Annak ellenére, hogy a migránsok jelenlegi útvonala meglehetősen közel esik Liberlandhoz, még egyetlen menekült sem érkezett a képzeletbeli állam területére.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »