Tárt kapuk a Kolozsvári Magyar Napokon

Tárt kapuk a Kolozsvári Magyar Napokon

Tárt kapukkal mottóval szervezik meg augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), mellyel a város nyitott szellemiségét hangsúlyozzák. A Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiváljára 600 programmal készülnek – jelentették be a szervezők tegnap sajtótájékoztatón Kolozsváron.

Gergely Balázs fő szervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: a mottónak két okból is „többletértéke van”. Egyrészt a város eredeti címerében három nyitott kaputorony szerepel, ami arra utal, hogy Kolozsvár egy nyitott szellemiségű város, ahol a vándorok, a kereskedők, „a szabad gondolatok” áramlottak ki és be, oda és vissza. Kolozsváron alapítása óta igyekeztek nem kizárni az idegent, az érdeklődőt, hanem beengedni. A mottó arra is utal, hogy már kezdetben számos kolozsvári kulturális, oktatási és egyházi intézmény, civil szervezet nyitotta meg kapuit a rendezvénysorozat előtt, biztosított teret a lebonyolításához. „De a többségi románság is úgy fogadta, ahogy illik, ahogy azt a kolozsvári magyar közösség megérdemli” – tette hozzá. Ez a fogadtatás pár évtizeddel korábban nem lett volna ennyire egyértelmű – mondta Gergely Balázs a Funar-korszakra utalva. „Nagyon örülök, hogy a Kolozsvári Magyar Napok is a kinyitott kapuival hozzájárulhatott ahhoz, hogy a város szellemisége, a közviszonyok, a román–magyar kapcsolatok jelentős mértékben javulhattak, sokkal nagyobb bizalommal fordulunk egymás iránt” – fogalmazott a főszervező.

Hírdetés

Szabó Lilla programigazgató elmondta: mintegy 600 programmal készülnek, melyből közel 100 családos és gyermekprogram, továbbá 37 koncert, 36 kiállítás, 41 filmvetítés is lesz. Városismereti és tematikus séták, színházi miniévad, irodalmi és sportprogramok, örömfőzés várja az érdeklődőket. A KMN két társrendezvénye, a Szent István-napi Néptánctalálkozó és a 3. Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken kezdődik és jövő hét közepén ér véget.

Oláh Emese alpolgármester elmondta: az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzet ellenére 900 ezer lejjel támogatja a KMN-t. Hangsúlyozta: a rendezvény nemcsak hidat képez a városlakók között, de az elvándoroltakat is hazavonzza, Kolozsvárt Erdély élő fővárosává teszi. Ezért az önkormányzat kiemelt partnerként kezeli a szervezőket, segíti a zökkenőmentes lebonyolítást. Gergely Balázs hozzátette: a KMN legnagyobb támogatója a mindenkori magyar kormány, melynek képviselői idén több napig jelen lesznek a rendezvénysorozaton. A KMN részletes programja a magyarnapok.ro oldalon böngészhető.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »