Tarolt a lányok csapata: selyés siker a Madách-vetélkedőn

Tarolt a lányok csapata: selyés siker a Madách-vetélkedőn

2023-ban ünnepeljük Madách Imre születésének 200. évfordulóját. Ennek apropóján hirdette meg a Komáromi Jókai Színház a Madách nyomában elnevezésű irodalmi versenyt, ezzel tisztelegve Madách Imre életműve előtt. A komáromi Selye János Gimnázium két csapata vett részt a vetélkedő márciusi döntőjén.

„Mikor tanárnőnktől tudomást szereztünk e versenyről, örömmel jelentkeztünk, mivel mindnyájan hallottunk a magyar irodalom egyik legnagyobb drámai költeményéről, a verseny pedig remek kihívásnak bizonyult, hogy részletesebben is megismerkedjünk a művel, keletkezésének körülményeivel, a szerző életével.

A szervezőktől először egy házi feladatot kaptunk, ennek elkészítése során kiélhettük kreativitásunkat. Az egyik szereplő nevében megírt levél, illetve egy, a mű olvasására biztató, érdeklődést felkeltő videó elkészítése volt a feladat.

Hírdetés

2023. március 6-án került sor a döntőre a Jókai Színházban. Kilenc feladat várt ránk, amelyek rendkívül sokszínűek voltak: számot adtunk a mű alapos ismeretéről, volt játékos és interaktív feladat, a kellékek és kosztümök válogatása kapcsán pedig egy kis betekintést kaptunk a színház világába is.

A sok-sok óra készülés, a közös munka meghozta gyümölcsét: óriási örömünkre a Csehi Annamária, Nagy Georgina, Žigo Boglárka összeállítású LÁNYOK csapata megnyerte a versenyt!

Iskolánk BŰBÁJ csapata (Pécsi Virág Veronika, Tóth Dorina, Pinke Marián) a 4. helyen végzett.

(Žigo Boglárka, II.C)
(Selye János Gimnázium)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »