Tarlós István terítette lapjait: ő végig Karácsony Gergelynek szurkolt az előválasztáson

Tarlós István terítette lapjait: ő végig Karácsony Gergelynek szurkolt az előválasztáson

Eléggé önleleplezőre sikerült interjút adott Budapest fideszes főpolgármestere, Tarlós István a Pesti Srácok nevű kormánypárti propagandaoldalnak.

A főváros első emberét többek között az előválasztási bohózatról kérdezték, ami kapcsán Tarlós kijelentette:

„Ez nem választás volt, hanem egy magánrendezvény, aminek semmiféle közjogi relevanciája nincs, mert a legkevésbé sem kontrollálható egy kívülálló számára.”

Hozzátette: szerinte megvolt a lehetőség rá, hogy valamiféle „stikli” történjen.

A főpolgármester azt is újra megerősítette, hogy neki személyesen ki volt a favoritja:

„Szerencsére már korábban is elmondtam, hogy Karácsonynak szurkolok, amin ő ugyan nagyon megsértődött az indexes matrónájával együtt…”

Tarlós azt sem rejtette véka alá, miért örül a teljesen esélytelen konkurenciának, szerinte ugyanis „Kálmán Olgával nehezebb lett volna”. Azt is hangsúlyozta, hogy ahol a választópolgárok mindössze 5,1 százalékát érdekli egy előválasztás, „ott olyan nagy leváltó hangulatról nehéz beszélni”.

Hírdetés

A portál arra is rákérdezett a városvezetőnél, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Gyurcsány Ferenc mégis elindítja Kálmán Olgát ősszel, erre a következőképpen felelt:

„Tőle bármi kitelik és annak az ellenkezője is. Azt sajnálom, hogy nem ő indul októberben.”

Abban azért kételkedünk, hogy a nagy machinátort ilyen könnyű lenne beugratni egy olyan küzdelembe, amire pillanatnyilag semmi szüksége nincs, de valószínűleg ezt Budapest ura sem gondolta komolyan.

Beszédes volt még az is, hogy Tarlós kerek perec kijelentette, hogy a leghasználhatóbb programmal rendelkező Kerpel-Froniusz Gáborról, a Momentum jelöltjéről inkább egy szót sem akar szólni.

Ebből is szépen látszik, hogy a Fidesz továbbra is csak az óbaloldalt, az udvari ellenzéket igyekszik emelni a választók szemében. Tarlós ugyanakkor kikérte magának, hogy őt életkorával támadják, illetve úgy állítsák be, mint aki „Orbán helytartója”.

A főpolgármester ugyanakkor nem érné be a mostani, meglehetősen könnyűre sikerült helyzetével, ha tehetné, akkor minden kihívójától megszabadulna:

„Az ellenzék soraiban most még tart a lelkendezés, hogy öt százaléknyi választópolgár kíváncsi volt az előadásukra, Karácsony meg a színfalak mögött közben valószínűleg térden állva győzködi Puzsér Róbertet, hogy lépjen vissza. Meg kell mondjam, nem nagyon bánnám, ha ő is, és a liberális jelölt is visszalépne. Meglenne róluk a véleményem (pl. liberális vs. Jobbik), de mégiscsak az volna az igazi győzelem, ha így sikerülne megvédenem a főpolgármesteri címet és mindazt, amit eddig elértem! Magam részéről nem szeretném hónapokig kampányolással nyomasztani a nyaralni vágyókat, az ősz elejére tervezek egy rövid, de hatékony kampányt, addig csak akkor szólalok meg, ha szükséges.”

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »