Tarlós István reagált egy hangsúlyos kritikára

Tarlós István reagált egy hangsúlyos kritikára

A korábbi főpolgármester szerint egyáltalán nem ő kótyavetyélte el a főváros vagyonát, sőt.

Visszautasítja Tarlós István az MSZP-LMP-Párbeszéd azon állítását, hogy az előző ciklus alatt kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében – írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet.

Hírdetés

Az MSZP-LMP-Párbeszéd szombati közleményére reagálva Tarlós arra is kitért, hogy több tízmilliárd forintot szereztek vissza Budapestnek a 2010 előtt az MSZP-SZDSZ által kötött, és az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF által kifogásolt 4-es metró szerződések módosításával.

Közölte azt is, hogy a fővárost is érintő kórház-központosítások a törvény erejénél fogva történtek, ezen az alapon – mutatott rá – valamennyi MSZP-vezette és liberális önkormányzat is „kiárusított” az országban.

Tarlós István emlékeztetett, hogy a baloldal 2010-ben Budapesten 250 milliárdos adósságállományt, elöregedett járműparkkal rendelkező BKV-t, „már 25-30 éve érintetlen, romhalmaz” 3-as metrót, és félkész, akkor minden forrást felemésztő 4-es metrót hagyott hátra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »