Március idusán természetszerűen a szabadságharc költője, Petőfi Sándor jut eszünkben először. Ismeretes, hogy életében is hányatott sorsa volt, de a földi maradványai körüli 1989 óta tartó viták már odáig mentek/mennek, hogy meggyalázzák a költő emlékét is. Az ünnepi pillanatokat sajnos nemcsak a járvány, hanem ez is kissé beárnyékolja. Nézzük a tényeket!
1989 július 17-én dr. Kiszely István neves antropolgóus volt a harmadik barguzini Petőfi-kutató expedíció szakmai vezetője, és ilyen minőségében azonosította Petőfi Sándor maradványait, ezt az eredményt több külföldi vizsgálat is megerősítette. Már csak egy genetikai azonosítás várat magára. Sokan támadták őt ezért, főként a hivatalos szervek. Így csaknem a rendszerváltás kezdete óta tart Petőfi Sándor földi maradványainak kálváriája, azóta tartott Kiszely István meghurcoltatása is – egészen 2012-ben bekövetkezett haláláig.
Petőfi Sándor földi maradványait tehát a szibériai Barguzinban dr. Kiszely István azonosította, Clyde Simson és Bruce Latimer amerikai, valamint Alekszij Burajev orosz antropológus segítségével. Kéri Edit kezdeményezésére Morvai Ferenc kazángyáros 1988-ban és 1989-ben három expedíciót indított Barguzinba, a harmadiknak volt Kiszely a szakmai vezetője. Valamennyi ásatáshoz szükséges hivatalos engedélyünk megvolt. 1989. július 17-én Barguzinban feltárták az ótemetőben az úgynevezett „száműzöttek sírkertjét”, ahol a 7. számú sírban, 170 cm mélységben megtalálták azt a csontvázat, amelyet később egyértelműen a Petőfiéként határoztak meg. A temetőnek ez volt az egyetlen sírja, amelyben a halottat nem koporsóba temették, hanem gyolcsba csavarták, illetve ruhában temették el. A csontváz összes embertani méretét és ismérvét Kiszely István a fent említett amerikai és orosz kollégáival egyeztette.
S hogy melyek azok a megdönthetetlen antropológiai bizonyítékok, amelyek megerősítik, hogy valóban Petőfi csontvázáról van szó? A következők: A csontváz koponyája – a homlokvarratok nyitva maradása miatt – magas. Az állcsont tájék igen keskeny és a fogsorív előreálló, az állkapocs magas, az állcsúcs előtt homorulat található. A bal felső szemfog erősen kiáll a száj síkjából a felső második metszőfog hiánya miatt. Fogai nagyok, előreállóak, ebből a síkból még kiemelkedik a bal felső szemfog.
Összességében az egész arc az ismert – 1848-ban készült – dagerrotípiával (kezdetleges fényképpel) megegyező jelleget mutat. A koponyán lévő varratcsontok és a meglévő fogak kopási felszíne alapján számított életkor 30-35 év közöttire határozható, a fogak egy része valamivel a halál előtt (2-3 hónappal) esett ki. A csontváz egyértelműen férfi (annak idején rosszindulatból női csontváznak mondta a Kosáry Domonkos által vezetett Magyar Tudományos Akadémia), a hosszcsontok bár nem túl erősek, az azokon lévő izomtapadási felszínek mégis erőteljesek. A medence „gyermeki”, a csípőcsont-jelző 93-as, a férfias jelzőhatár szélén álló.
A medenceöv egyértelműen férfias. A medenceszélesség azonos Petőfi Budapesten található ruhájáéval. A lényegében egészséges vázcsontok, az ülőcsont ízesülése és a végtagok hosszanti főtengelye alapján az életkora szintén 30-35 év közé tehető. Mindkét sípcsont alsó harmadában kisebb csonthártya-gyulladás utáni állapot mutatható ki, a bal sípcsont torziósan csavarodott, a felső-külső részekben egy fiatalkori trauma nyomai észlelhetők, amelyről irodalmi adataink (is) vannak. A bal térdkalácsa hiányzik, egyébként édesanyjának is. A négyosztatú izom tehát nem a térdkalácsra, hanem a sípcsont felső végére kötött. A bal hármas bordán régi, gyógyult törés nyomai láthatók. A jobb 6. és 7. bordán, a belső felszínen TBC-s folyamat nyomai mutathatók ki.
Felmerül a kérdés: Vajon testméretei is megegyeznek a még életében ismert méretekkel? Igen. Straub Imre orvos harminc éven át foglalkozott Petőfi testalkatával, pontosan feltérképezte a költő testének métereit. Ő készítette föl Kiszelyt is e tekintetben. A 7-es számú sírban talált csontváz méretei teljes mértékben megegyeznek a Straub Imre által megállapított adatokkal. A termetet részben a sírban mérték Kiszelyék, részben a hosszcsontok alapján számították ki. Ez a Bach-Breitinger és Pearson-Wolansky képleteinek átlagolása alapján: 165-166 cm, azonos Petőfi Sándor ruhájából kiszámítottal és az irodalomból ismerttel.
Az expedíció elindulása előtt a két amerikai antropológus méreteket vett Petőfi Sándor katonai zubbonyán. E méretek és a vázcsontokon vettek azonosak egymással. A zubbony (sújtásos attila) kézhosszúsága 58 cm, az orsócsont hosszúsága 55,2 cm. A vállszélesség a zubbonynál 70 cm, a vázcsontokon vett méret 68,5cm. A zubbony nyak-váll közötti távolság 17,5 cm, a vázcsonton a kulcscsont hossza 17,3 cm.
A koponyán és a vázcsontokon egyetlen olyan jelleg sincsen, amely ellentmondana Petőfi Sándor testi adottságainak, viszont az irodalomból ismert összes jegy (a bal felső szemfog torlódás és az arc síkjából való kiállása, a homlok, az áll, testi sérülések stb.) megtalálható a csontvázon. Huszonnyolc olyan biológiai, antropológiai ismérvet azonosítottak Kiszelyék a csontvázon, amiről Petőfi életében is tudtunk, ezért Kiszely István és csapata – felelőssége teljes tudatában – kijelentette, hogy 1989. július 17-én a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval.
Ma már történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy Petőfi 1849. július 31-én nem halt meg és nem tűnt el Segesvárnál, hanem orosz hadifogságba esett, és 1856. május 10-én vesztette életét a Barguzinhoz közeli Eleszunban (oroszul: Iliszunzsbank), 33 éves korában.
Felmerül a kérdés: Miként került a költő Kelet-Szibériába? Az osztrákok és a kozákok közötti egyezség értelmében a közlegényeket hadifogolyként Szibériába vitték, mégpedig Lengyelországon keresztül. Az erről szóló bécsi dokumentumokat Kéri Edit találta meg a Kriegsarchivban. A megnyitott szentpétervári Cári Levéltárból megszerzett konkrét hadifogoly-listákból kiderült, hogy Petőfit Szibériába vitték, aki 1851. január 20-én – tíz magyarral együtt – megérkezett a barguzini fogolytáborba. A Lengyel Központi Katonai Levéltárban megtalált dokumentumok is ezt bizonyítják.
Egyéb írásos feljegyzések, kordokumentumok is bizonyítják, hogy Petőfi valóban Barguzinban volt… A 19. században például a dán Geck-expedíció leírta Petőfi barguzini működését, sírját, egy svájci expedíció pedig mindezeket megerősítette. Ezen kívül Kéri Edit ötvenhat első világháborúból visszatért katona elbeszélését dolgozta fel, akik szerint Barguzinban van Petőfi utca, Magyar utca stb. Nem beszélve arról, hogy a 20. század elején megjelent Lazar Jefimovics Eliaszov orosz történész „Barguzini tények és legendák” című könyve, amelyben leírja Petőfi tevékenységét, viselkedését. Ilyeneket ír például:
„Magas homlokú, mogorva, kecskeszakállú ember, aki soha nem ment fel a barguzini hegyekre. Rebellis volt és költő.”
Mindemellett több szemtanú is van arra vonatkozólag, hogy Petőfi nem halt meg Segesvárnál… Az osztrák kancellária felkérte Gustav von Heydte ezredest, hogy állapítsa meg: a segesvári csata résztvevői közül ki az, akit holtan látott. Az ezredes – a bécsi katonai levéltár dokumentumai alapján – 1854 februárjában ezt nyilatkozta: „Én nem láttam Petőfit, a magyarok költőjét holtan.” 1854-ig érvényben volt a Petőfi ellen kiadott elfogatási parancs, mert az osztrákok tudták, hogy nem halt meg, amit több történeti dokumentum bizonyít. Több szemtanú is így nyilatkozott:
„…együtt utaztam a kocsin Petőfivel…”, „…nekem sikerült megszöknöm, Petőfinek nem…”
Persze az igazi, megkérdőjelezhetetlen bizonyíték az lenne, ha a költő édesanyjának csontjából vett minta DNS-vizsgálati eredményét összehasonlítanák a fia csontmintájával, Hrúz Mária maradványai viszont nincsenek meg. Hogy hol vannak, azt nem tudjuk. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy mi történt 1990-ben, miután a budapesti Fiumei úti temető 17/1/1es sírját, ahol Petőfi Sándor édesanyja, édesapja, István öccse, felesége és fia, Zoltán nyugszik, palánkokkal vették körül. Ezt azzal az indoklással tették, hogy „restaurálják a síremléket”.
Később lebontották a palánkot és semmit nem restauráltak rajta. Ekkor vehették ki Petőfi Sándor édesanyjának a csontvázát? Nem beszélve arról, hogy Petőfi Sándor édesanyjának leánytestvére Csömörön van eltemetve – rá egy tízemeletes házat építettek. Nagyanyját Aszódon helyezték örök nyugalomra – az ő sírhelyére is építettek. Tehát az anyai ágú vizsgálatokat nem lehet elvégezni.
Ez azt jelenti, hogy a végső azonosításhoz egy Y-kromoszóma-vizsgálat hiányzik. Haj-, vér- és köpetmintát vettek Kiszelyék Petőfi édesapja testvérének, Petrovics János tizennégy egyenes ági leszármazottjától. A csontanyagot elküldték a Berkeley Egyetemre, de nem volt, aki a vizsgálatokat kifizesse, ugyanis 3500 dollárba került.
Valóságos krimi tehát a Petőfi-csontváz története, s ezzel együtt Kiszely István egykori meghurcoltatása. Miután 1989. július 17-én kiderült, hogy valóban Petőfit találták meg Kiszelyék, az eredményt gyorsan elküldték Magyarországra. Erre a Magyar Tudományos Akadémia ügyeletesei a Magyar Televízióban azt nyilatkozták, hogy Petőfi meghalt Segesváron. Közben a barguziniak a magyar külügyminisztériumtól kaptak egy telexet, hogy a csontváz nem hozható Magyarországra, ott kell tartani.
Néhány hónap múlva hivatalosan női csontváznak akarták minősíteni Petőfi csontmaradványait, mindenféle megalapozottság nélkül. 1990-ben Moszkvában szovjet-magyar vizsgálatot készítettek, jóval később derült ki, hogy arra akarták rávenni az orosz szakembereket, hogy a leletet nőinek minősítsék, mert ez „kiemelt magyar nemzeti érdek”. N. Ricskov, a Burját Köztársaság Minisztertanácsának elnöke később tájékoztatta Kiszelyéket, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kérésére a csontvázat meg kell semmisíteni.
Petőfi csontváza ekkor már a Kreml-ben volt, egy díszes katonaládában a cári ékszerekkel együtt. Kiszely rögtön Moszkvába utazott, hogy Petőfi földi maradványait külföldre menekítse. Hogy miként sikerült ez? Amikor 1991. február 6-án Kiszely István megérkezett Moszkvába, Ricskov megszerezte a kiviteli és egyéb engedélyt, a csontvázat sikerült átvenni, és feltenni egy Egyesült Államokba induló gépre.
A csontokat ezután Pittsburghba vitték, ahol elvégezték a koponya alapján való arcrekonstrukciót. Vizsgálati módszerüket, a „DNS print” nevű eljárást, a vietnami háború halottainak azonosítása kapcsán fejlesztették ki, ahol a szülők génmintáinak alapján 100%-os azonosítást tudnak elérni. A Boston-i és Maryland-i kutatók kibontották a barguzini 7-es csontváz DNS-láncának D-hurkát, és azt mondták, hogy amennyiben az aminosavláncban az aminosavak egy meghatározott rendellenességet (egyediséget) mutatnak, a csontváz „egy a kétmilliárdhoz biztonsággal azonos Petőfivel”.
S hogy hol vannak jelenleg a költő csontmaradványai? Az Egyesült Államokból Kiszely elhozta Petőfi csontjait, de nem Magyarországra, mert ott nem lett volna biztonságban. Egy nyugat-európai ország egyik egyházi intézményében, biztos helyen, nagy gonddal őrzik.
Hankó Ildikó antropológus, dr. Kiszely István felesége úgy nyilatkozott e sorok szerzőjének, hogy egyetlen DNS-vizsgálatra van már csak szükség ahhoz, hogy egyértelműen bizonyítsák: Barguzinban valóban Petőfi Sándor csontjait találták meg. Természetesen a Hrúz Mária földi maradványaiból vett DNS-mintáról van szó.
A magyar nemzet mindmáig nem tudta tisztességgel, becsülettel eltemetni szabadságharcos költőjét. Már csak egy kérdés maradt: Mikor és miként valósítható meg Petőfi temetése? A genetikai azonosítást követően kerülhet sor a szertartásra. Ha ez megtörténik, akkor újra lesz szabadságharcos Petőfi Sándorunk, akinek sírjához el tudunk zarándokolni, hogy erőt merítsünk a jelenben és a jövőben. Petőfi Sándort nem lehet kisajátítani. Ő az egész magyar nemzeté. A temetésre tehát csak a 15 milliós magyar nemzet jogosult.
Tarics Péter
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
