Taraba szerint meglesz a kormánykoalíció parlamenti többsége

Taraba szerint meglesz a kormánykoalíció parlamenti többsége

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter szerint meglesz a kormánykoalíció parlamenti többsége – ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki. Mint mondta, a csütörtöki (február 6.) koalíciós tanács résztvevői közül senki sem akarja a kormány bukását, és közeleg a megállapodás.

„Szerintem nagyon valószínű, hogy meg tudunk egyezni. De ahogy mondani szokás, amíg nem állapodtunk meg mindenben, addig nem állapodtunk meg semmiben” – tette hozzá. Szerinte a stabilitás garantálásában kell megegyezni. „Hogy a minisztereknek ne kelljen minden törvényjavaslat előtt könyörögniük” – jegyezte meg.

Szerinte a cél az, hogy a lehető legtöbb kormánypárti képviselő legyen. „Úgy vélem, meglesz a kormánypárti többség” – tette hozzá. A házelnökválasztás kapcsán azt mondta, szeretné, ha ennek kapcsán több megállapodás születne egyszerre, például a tévé- és rádiótanács (STVR) tagjainak megválasztásáról. „Ha már eddig eljutottunk, várhatunk még néhány napot” – jegyezte meg.

Hírdetés

A koalíciós tanács csütörtökön a kormány lehetséges átalakításáról is egyeztetett, több miniszter is nyilatkozott a személycserékkel kapcsolatban.

Újságírói kérdésre válaszolva Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter sem zárta ki a cseréket. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke beismerte, Huliak négyfős csoportjával már számolnia kell a kormánykoalíciónak, és tárgyalni az elvárásaikról.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »