Tanúként hallgatta meg Varga Juditot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Tanúként hallgatta meg Varga Juditot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Szerdán tanúként hallgatták ki Varga Judit volt igazságügyi minisztert a Központi Nyomozó Főügyészségen – közölte Fürcht Pál főügyész, a KNYF vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezt azután hirdették meg, hogy kedden reggel Magyar Péter, Varga volt férje közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt, amelyen a volt miniszter arról beszélt neki, hogy „Rogán Antalék kihúzatták magukat” a Schadl-Völner-ügy ügyészségi irataiból. /Bővített hír./

A KNYF vezetője azt nem közölte, hogy Varga miről beszélt, de szerinte ha lesz eredménye a nyomozásnak, részletesen tájékoztatják a közvéleményt. Azt azonban elmondta, hogy korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása a gyanú, ami miatt nyomoznak Magyar Péter állításai alapján.

Az említett felvételen Varga Judit azt is állította volt férjének, hogy már tavasszal szóltak Völner Pál volt igazságügyi államtitkárnak a nyomozásról. Mint mondta, az államtitkár ennek ellenére „nem hagyta abba”, Schadl Györgyöt pedig azért nem lehetett megmenteni – utalt rá – mert Polt Péter legfőbb ügyész „nem ura a helyzetnek”.

Fürcht közölte, az ügyészség töretlen gyakorlata, hogy egy befejezett ügyben nem elemeznek és magyarázkodnak. Mint mondta, a sajtótájékoztató előtt a „legnagyobb csapdában akkor érezte magát”, amikor egy munkatársa megkérdezte, ugye nem fog magyarázkodni olyan ügyben, amelyben a világ minden ügyészsége büszke lehetne arra, hogy vádat emeltek. Majd arról beszélt, hogy milyen heroikus küzdelmet folytattak az ügyészek a nyomozás során a Schadl-Völner-ügyben, hiszen éjjel-nappal dolgoztak ezen az ügyön, és „a hozzátartozók hoztak be fehérneműt az ügyészeknek a munkahelyükre.”

A főügyész elmondta, „egy nyomozás van folyamatban, amit az ügyészség rendelt el. Ezek a hangfelvételek egy tanúvallomás keretében le lettek foglalva, szemlézve. Ez a nyomozás folyamatban van. Tegnap is folytak nyomozási cselekmények, ma is folynak, jövő héten is fognak” – mondta.

Fürcht szerint Magyar Péter – akit már kétszer is meghallgattak az ügyben – súlyos állításokat tett, és felvetette, hogy az ügyészségnek meg kellene hallgatnia őt, ezért be is hívták tanúként. „Ennél többet nem tudtunk tenni” – tette hozzá. Ugyanakkor Magyar Péter szerint a felvétel nyilvánosságra kerülése után a kormánynak és a legfőbb ügyésznek nem marad más választása, mint hogy lemond.

Az ügyészség korábban annyival reagált a hangfelvételre, hogy szerintük az az állítás helytálló belőle, hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget, ahol „a törvények uralma érvényesül”. Közölték az ügyészségi iratok „eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is,” ezek ugyanis dokumentálva vannak a keletkezéstől kezdve, és nem egy helyen tárolják őket, és megjelennek más adattárakban is, például a titkos műveleteket végző szerveknél.

Fürcht szerint az ügyészséget támadások érték, ám a felvételen elhangzottak közül az szerinte igaz, hogy az ügyészség független, és Polt sem szorul az ő mentegetésére, hiszen ő tett indítványt Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztésére, ahogy Boldog István és Simonka György fideszes képviselők ügyében is ez történt.

Hírdetés

A vádra – ami Varga Judit volt miniszter szájából is elhangzott –, hogy Rogán Antalék kihúzattak részeket az ügyészségi iratokból, a főügyész azt mondta, „nagyon örülne egy olyan szekrénynek, amiből kiesnek a bizonyítékok”, és azokból vádat lehet emelni, de ez nem így működik: helyette tanúkat hallgatnak ki. A vádiratba pedig az kerül be a nyomozás végén, amit bizonyítani tudnak. De – mondta – ez nem azt jelenti, hogy egyes bizonyítékok süllyesztőbe kerülnek.

Mindenkit megnyugtatok, minden iratnak megvan a sorsa – mondta.

Fürcht kitért arra, hogy megjelent a sajtóban az, hogy mi maradt ki a vádiratból. De szerinte egy csomó ügy van, ami el van különítve, és nyomozás folyik benne.

Beszélt arról az esetről, hogy Schadl György bizalmasa egy autót vitt el Nagy Ádámnak, Rogán kabinetfőnökének. A főügyész azt mondta: az, hogy valakinek kapcsolata van egy vádlottal, az bűncselekmény gyanúját nem jelenti. Név szerint nem említette, hogy kiről van szó, de egyértelműen Rogán kabinetfőnökéről volt szó.

Schadl bizalmasának egyik naplóbejegyzése szerint 2021. október 8-án egy autókereskedésből kellett elhoznia egy Mini Cabrio típusú gépjárművet, és azt kellett elvinnie egy bizonyos Nagy Ádámhoz. Megjegyzésként az szerepelt, hogy 1 120 000 kesztyűtartóba.

Fürcht azt mondta, valóban találtak pénzt a kesztyűtartóban, de ez sem jelent automatikusan bűncselekményt, az, hogy valaki autókereskedőkkel jóban van, és segít egy autót megszerezni, az nem bűncselekmény.

A főügyész arra is kitért, hogy azt nem kell vizsgálniuk, hogy Schadl egyetemi vizsgákat intézhetett például Nagy Ádámnak, ezt ugyanis szerinte az egyetemnek kell vizsgálnia. Hozzátette, hogy az egyetemi vizsgák tekintetében a Somogy megyei rendőrségen folyt nyomozás, amit tudomása szerint megszüntettek.

A főügyész szerint a terhükre rótták, hogy nem tudják, ki az a Tóni, Barbara, és Ádám, akiket Magyar Péter úgy azonosított, hogy Rogán Antal, Rogán Barbara, és Nagy Ádám. Fürcht szerint, tudják kiről van szó. Vizsgálták is az elhangzottakat, és nem találtak nyomát 10, 20 vagy 35 éves üzletnek. Emlékezetes, a nyomozati iratokban foglaltak szerint a végrehajtók korábbi elnöke azért találkozott velük, hogy egy nagy, legalább 10–20, de akár 35 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak. Ezzel kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész korábban úgy nyilatkozott: a „Tóni, Barbara, illetve Ádám néven említett személyek vonatkozásában bűncselekmények gyanúja nem merült fel”.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https://www.facebook.com/ugyeszseg/videos/945740600065431/&width=480&show_text=false&height=270&appId

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »