Hovatovább egy évtizede – de a 2015-ös menekültkrízis óta biztosan – karakteres válságok egész sorát éljük meg.
Történetileg ez igen érdekes helyzet, hiszen ahogyan hasonló időszakokban bármelyik felmenő generációnk, úgy mi elmerenghetünk azon – mondjuk tekintetünket álmosan a horizonton pihentetve naplementekor –, hogy vajon mi az a lecke, amit jelenleg meg kell tanulnunk?
Aki a szír háború gyökereit kutatta, bizonyára már évek óta tudja, hogy annak kitörését többéves aszályos, az ország mezőgazdaságát szétziláló időszak előzte meg, amely a nem kellően rendezett társadalmi viszonyokkal és egy önkényuralmi rendszerrel ötvözve egyszercsak berobbant. Menedékkeresők persze nemcsak Szíriából érkeznek Európába, hanem tucatnyi más országból, ám szinte mindegyiküknél találunk környezeti, társadalmi és politikai okokat, nem is beszélve – végezze azt bármelyik nagy- vagy középhatalom – a kizsákmányolás tényéről. Mindennek ellenére a régióban – Közép-Európánkban – az „idegenektől” való félelem, s az ellenük táplált ellenszenv a legdominánsabb és leghangosabb társadalmi érzület. Néha pedig már-már úgy tűnik, más egyébnek nincs is hely ebben a témában.
A koronavírus aztán egyszerre adott egészen más, mégis nagyon hasonló színezetet az általános válságoknak –, s talán még a menekültek témájánál is erősebben szította fel az irracionális vagy a konformista magyarázatok és félelmek kemencéjét. Az, hogy a vírus eredete kapcsán nagyon is megalapozottak a környezeti okok – vagyis a természet rovására terjeszkedő civilizációnk –, ebben a helyzetben gyenge érvnek számít. Ráadásul az első, még 2020-as lezárások idején mintegy mellékesen az is kiderült, a természetnek nagyon kedvére van, ha az emberiség kicsit leveszi a lábát a gázpedálról, s szerényebben él. Mindezek ellenére szinte másról sem volt szó a Covid alatt, mint arról, hogyan tudnánk „visszakapni a régi életünket”. Ebből nem kevés szélsőséges párt nyert a népszerűségi felmérésekben pár százalékot, de például az oltási kampányok során a politikai centrumnak is ez volt az egyik legnyomósabb érve. Hiába, egyszerre forradalmi és a szerényebb életvitelt ajánló üzenetekkel nem lehet hatalmon maradni.
A jelenleg is felfutásban levő energiaválság kapcsán lépten-nyomon lehet olyan szakértői véleményekkel találkozni, miszerint ebben semmi különös nincs – s Oroszország ukrajnai, birodalmi agressziója időben csak közelebb hozta hozzánk azt, ami 10-20 éven belül magától is bekövetkezett volna. Földünk erőforrásai végesek, nem lehet őket büntetlenül kizsigerelni – s ezzel mintegy párhuzamosan a holmi „imperialista” hadviselésről is jó volna leszokni, indítsa az bármilyen kaliberű hatalom.
Mindössze azt kívánom tehát fölvetni, hogy a környezeti kérdések és a különféle formákat öltő elnyomó politika, úgy tűnik, napjaink válságainak főszereplői. Ha ez igaz, vajon mit kell mindebből megtanulnunk? Amellett, hogy szabadabb, egyenlőbb és testvéribb világot kéne magunknak kifaragnunk, annak már zöldebbnek is kéne lennie?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
