Az utóbbi időben gyakran eszembe jut az egyik alapiskolai tanító nénim (áldott legyen az angyalok közt, mert már életében is az volt). A Mindenki Jánoskája című tüneményes könyv kapcsán, amelyben meghal a kis főhős, elmondott egy igaz történetet, ami vele és a csecsemő kisfiával esett meg, közvetlenül a háború után.
A gyermek torokgyíkot kapott, ami általában halállal végződött. A tanító néni az eset után több mint húsz évvel is könnyes szemmel mesélte nekünk, hogy mindenre fel volt készülve, és amikor ezt írom, ma már anyaként magam is beleborzongok, hogy mit kellett átélnie. Ekkor az orvos utolsó mentsvárként penicillint adott a kisbabának, s az életben maradt.
Csehszlovákiában ő volt az első gyermek, aki megkapta ezt a teljes joggal csodagyógyszernek tartott orvosságot.
Később aztán tanultuk, hogy a penicillint Fleming fedezte fel 1928-ban. De a tiszta gyógyszert 1940-ben egy másik kutatópáros állította elő, s 80 éve, 1941 februárjában alkalmazták először. Pozsonyba az első penicillinszállítmány (40–60 kilogrammnyi por) 1945 júliusában érkezett meg. Bizonyára ebből kapott a kis Zolika is, ez mentette meg az életét.
Anna Falissová történész szerint 1945-ben 495 páciensnek segített, 150 esetben bizonytalan volt a hatása, 109 esetben pedig negatív. De mindenki penicillint akart. Annál is inkább, mert nálunk az antibiotikum még évekig hiánycikk volt, s általában úgy van, hogy amiből nincs vagy kevés van, azt mindenki akarja.
Mi már egy szerencsésebb nemzedék vagyunk, mert amikor kellett, megkaptuk a magunk penicillinadagját. Ha nagyon koncentrálok, vissza tudom idézni az ízét. Nagy kanálban víz, a tetején lebeg valami por, nagyon keserű, pfuj. De élek. Ami pedig a rettenetes, fulladásos halált okozó torokgyíkot illeti, azóta van rá védőoltás. Az más kérdés, hogy vannak szülők, akik elutasítják. Talán mert még sosem élték át a tanító nénim félelmét.
Igen, gyakran eszembe jut ez a történet, s jól gondolják, a mostani oltásháború miatt. Én arra emlékszem, hogy amikor beütött a koronakór, az emberek abban bíztak, hogy nemsokára lesz vakcina. S ez milyen jó lesz, írták a mindenféle hálókon. Most meg sokan nem akarják, olyanok sem, akik akkor alig várták. Vajon mi változott? Hogy a „farmacégek” degeszre keresik magukat, azt akkor is tudtuk. És? Inkább haljunk meg, csak legyen kisebb a hasznuk? Ezt senki sem gondolhatja komolyan.
Sokkal inkább arról van szó, hogy amint ez az oltás dolog kezdett egyre erősebb politikai témává válni, annál inkább ellenszenves lett. S az sem megoldás, hogy egyes újságírók gyűlöletet fecsegve mindenféle féregnek titulálják az oltáselleneseket. Az ilyesmi még nagyobb dacot vált ki.
Én csak azt szeretném, hogy most, amikor van rá mód, ne szalasszuk el annak lehetőségét, hogy halálfélelem nélkül élhessünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
