Tanévnyitó értekezletet tartott a Nyíregyházi Egyházmegye

Tanévnyitó értekezletet tartott a Nyíregyházi Egyházmegye

Augusztus 26-án Nyíregyházán tartották az egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények tanévnyitó értekezletét, amelyen mintegy negyven intézményvezető, vezetőhelyettes és szakember vett részt. A rendezvény célja a közös szakmai gondolkodás, a tanév legfontosabb feladatainak áttekintése, valamint a pedagógusokat érintő új szabályozások és lehetőségek bemutatása volt.

A nap lelki ráhangolódással indult. Szabó Tamás pasztorális helynök imádságos „lelki perceket” tartott a Szent Miklós-ház kápolnájában. A jelenlévő vezetőkkel a görögkatolikus szertartások „szokásos kezdetét” mondták el együtt. Tamás atya ezt az imádságot ajánlotta a hallgatók figyelmébe beszédében, mely „nélkülözhetetlen munkaeszköz” és kiaknázható lehetőség a mindennapokban.

Ha a hétköznapokat is szokásosan imádsággal kezdjük, az új erőforrást jelenthet munkánkban – hangsúlyozta a pasztorális helynök.

Ezt követően Oroszvári Molnár Anikó, az egyházmegyei oktatási iroda irodavezető-helyettese adott részletes visszatekintést az elmúlt tanév eseményeiről és eredményeiről. Bemutatta a tavalyi kompetenciamérések eredményeit, elemezte a lemorzsolódási és továbbtanulási mutatókat, valamint szólt az intézmények fluktuációs adatairól is.

A gazdasági-pénzügyi feladatok és kihívások áttekintésében Leskovics-Boros Gréta gazdasági vezető nyújtott tájékoztatást.

Török Tímea szakpszichológus, a szeptemberben induló Nyíregyházi Egyházmegyei Görögkatolikus Pedagógiai Szakszolgálat megbízott vezetője ismertette az új intézmény felépítését és működését.

A szakszolgálat négy területen kapott engedélyt: korai fejlesztés-gyógypedagógiai tanácsadás, nevelési tanácsadás, logopédia és gyógytestnevelés. A munka központi koordináció mellett helyben dolgozó szakemberek bevonásával, az állami szakszolgálatokkal való szoros együttműködésben indul.

Hírdetés

Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna szakpszichológus, a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának vezetője röviden beszámolt a szintén újonnan létrehozott nyíregyházi egyházmegyei egyesített óvodáról. A Nyíregyházán található – az Oktatási Hivatal bázisintézményeként működő – Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda székhelyintézményhez tíz tagintézmény és további két telephely tartozik, amelyek az egyesített óvoda keretében működnek.

A tanácskozás egyik kiemelt témája volt a pedagógusok teljesítményének új alapokra helyezett értékelési rendszere, a TÉR, melynek eddigi tapasztalatait foglalta össze a pszichológus. Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna ismertette a legfrissebb jogszabályi változásokat, amelyek az intézmények működését, a pedagógusok munkakörét és az adminisztrációs kötelezettségeket érintik.

Elhangzottak az új tanév kiemelt figyelmet igénylő feladatai is.

A szervezők célja ezeken a közös találkozásokon a szakmai párbeszéd lehetőségének megteremtésén túl az volt, hogy erősítsék az egyházmegyei intézményekben az összetartozás erejét, az együttműködést, és hogy együttes erővel képviselhessék a köznevelésben a keresztény értékrend iránti elköteleződést.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye; további fotók: Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »