Tanév új helyszínen? Reagáltak az SZFE tiltakozó hallgatói a kuratóriumi felvetésre

Tanév új helyszínen? Reagáltak az SZFE tiltakozó hallgatói a kuratóriumi felvetésre

A blokád alatt álló intézményben oktatás és kurzusok vannak, nincs értelme „elvinni” a félévet – hangzik a válasz.

Mint az Infostart is megírta, Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának tagja a minap az ATV-ben úgy fogalmazott, elképzelhetőnek tartja, hogy csúszással ugyan, de megkezdődik a tanév az intézményen, igaz, nem a Vas utcában, hanem másik helyszínen, a tanári gárdát pedig megszervezik hozzá.

A Vas utcában elzárva tiltakozó egyetemisták most válaszoltak Lajos Tamás szavaira, kijelentették, „hallgatók nélkül nincs oktatás” – olvasható a HVG cikkében.

A színészpalánták értelmetlennek látják a külső helyszínű oktatást, és képtelenségnek nevezték, hogy ebben részt vegyenek.

Hírdetés

A Hallgatói Kommunikációt képviselő Szurdi Panni reagálásában elmondta, „az SZFE szeptember 14-én elkezdte a félévet”, a blokád megszervezése mellett órák és kurzusok zajlanak most is.

Szurdi Panni úgy értékeli a helyzetet, hogy ha a kuratóriumnak a jog szerint igaza van, akkor „a jogszabályok lehetővé teszik az alkotmányellenes és antidemokratikus hatalomátvételt”, márpedig „az alaptörvény kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények a kutatás és tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak”.

Kijelentette azt is, hogy a kuratórium nem próbált velük kapcsolatba lépni, így Lajos Tamás kijelentéseiről is csak a sajtóból értesültek. A blokádot pedig addig tartják fenn, „amíg az egyetemi autonómia garanciáit az alapítói jogok törvényes gyakorlója, a minisztérium nem biztosítja számunkra”.

Az SZFE hallgatói szeptember tizennyolcadikán négy keresetet nyújtottak be a bírósághoz, ugyanis szerintük a Vidnáynszky Attila vezette kuratórium jogszabályba ütközően írta át az egyetem működési szabályzatát. A hallgatók szeptember elsején foglalták el az intézmény Vas utcai épületét, tiltakozásul a kuratórium tagjai és az oktatás konzultáció nélküli átszervezése ellen. Lassan egy hónapja tartanak ki.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »