Táncfórum-est a Mátyusföldön

Táncfórum-est a Mátyusföldön

A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete szervezésében valósult meg a Táncfórum-est a felsőszeli kultúrházban, ahol a helyi Mátyus Tánccsoport és a somorjai Nagy Csali Néptáncegyüttes is fellépett.

Eddig négy magyarlakta régióban szervezett a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete Táncfórum-estet, Zselízen, Nagyidán, Gombaszögön, Ipolyságon, a hétvégén pedig Felsőszeliben. 

Hírdetés

Házigazdaként a Mátyus Néptánccsoport mutatta be műsorát. „Szerettük volna megmutatni, hogy az utóbbi időben mivel foglalkoztunk. Mivel a tánccsoport szakmai vezetője Domján Máté, aki művészeti vezetőként dolgozik a somorjai Nagy Csali Néptáncegyüttesnél, így ezt a csoportot is meghívtuk, hogy kicsit színesítsék a műsorunkat. Fellépett még Pleva András, a csoportunk egyik tagja is, aki a múlt héten sikeresen szerepelt az Ipolyi Arnold mesemondó versenyen” – tudtuk meg Molnár Beátától, a Mátyus Tánccsoport vezetőjétől. A helyi csoport györgyfalvi, nyírségi és szilágysági táncokat mutatott be. Utóbbival minősült címet nyertek az egy héttel korábban szervezett Táncpódium minősítő gálán Somorján, az országos elődöntőn.

Domján Máté, a csoport művészeti vezetője úgy véli, fontos, hogy a vezető hiteles és ösztönző legyen a táncosok számára. „Ez kell ahhoz, hogy ne egy küzdősport vagy például a foci csillogása kapja el őket, hanem a néptánc, a népzene, a kultúrának ez a szelete kapja el őket, ami elsősorban a táncoktatókon múlik. A Táncfórum-estek megszervezésének több haszna is van. Olyan helyeken tudunk népművészeti alkalmat, fellépést, táncházat szervezni, ahol egyébként ritkán zajlik ilyesmi. Ha minden jól megy, a Mátyussal havi rendszerességgel szervezünk ezentúl táncházakat, ez azonban sok tényezőtől függ, egyebek mellett a járások beosztásától is” – fejtette ki Domján Máté. A műsor után az érdeklődőknek Koronczi Alexandra és Légár Dániel tanított felcsíki, vajdaszentiványi és kalotaszegi táncokat a táncházban, ahol a Varjos zenekar zenélt.  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »