Tanárok rontják meg a gyerekeket az iskolákban az LMBTQ fertőjével (+hanganyag)

Tanárok rontják meg a gyerekeket az iskolákban az LMBTQ fertőjével (+hanganyag)

Leleplező hanganyagot készített az egyik olvasónk a “Budapest Pride” egyik nyilvános beszélgetéséről. Nem számítottak arra sem, hogy elmegy Budaházy György és kérdéseket fog feltenni. Gyakorló tanárok fejtik ki, hogyan kellene az iskolában megjeleníteni a homoszexualitást, “elfogadóbbá” tenni a többi gyereket ezzel a jelenséggel kapcsolatban, amihez még iskolai füzeteket is készítettek, illetve tanároknak mindenféle “kézikönyvet” terjesztenek. Van olyan köztük, aki szerint kívánatos lenne, hogy minden fiú gyermekből “meleg” legyen, akit az anyja egyedül nevel. Egy másik “tanár” a médiatáborban nem korlátozza a szexuális szabadságot. Az iskolákhoz és a KLIK-hez a Szent Korona Rádió fordult kérdéseivel. Alább a teljes feltáró anyaguk az esetről.

A felvétel itt hallgatható meg, amit olvasónk vágott össze:



Az ominózus, iskolásoknak szánt füzet INNEN tölthető le a Labrisz honlapjáról.

Vegyük sorra ezeket a “tanárokat” és “pedagógusokat”, illetve szervezőket, akik gyermekeinket akarják megrontani az LMBTQ-val!

Kövesi Györgyi, aki nyíltan fel is vállalja a deviáns nézeteit (Labrisz egyik koordinátora), mégis engedik gyerekekkel foglalkozni. A Labrisz honlapja szerint: “Latin, orosz, etika szakos középiskolai tanárként illetve kollégiumi nevelőtanárként is dolgozom az állami szektorban. Fontos Ügyem az emberi jogi nevelés a fiatalok körében.”

Rédai Dorottya (a videón rosszul szerepel a neve, nem Révai Dorottya), a propagandaanyag egyik szerkesztője, aki szintén “óratartóként és képzőként” dolgozik.  Genderszakból doktorált CEU-s (lásd itt). Mint megtudtuk “hívásra” járják az iskolákat, de az ELTÉ-n is tartott már előadást “Szex az iskolában” címmel…

Virág Zsolt: ő a legmilitánsabb “homoszexuális”. Nem volt jelen ezen a beszélgetésen, de hivatkoznak rá, úgyhogy ő is megérdemli, hogy megemlítsük. Egyik főszervezője a Pride-oknak és az iskolákat megrontó Szimpozion Egyesületnek az alapítója is. Ami a legdurvább, hogy állami kitüntetést is kapott a Bajnai-kormány alatt, 2010-ben: “Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozata”.  Bővebb életrajza itt tekinthető meg. Itt pedig egy beszélgetés látható vele, ami videó bemutatja a Szimpozion tevékenységét. Nem mellesleg Magyar Ellenállók és Antifaiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért elnökségi tagja, az általuk szervezett Demokrácia Akadémia szakmai igazgatóhelyettese.


Bite Zsolt
: VIII. kerületi, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógus-asszisztense. Kérdés, hogy mennyire terjeszti az LMBTQ propagandát, mint médiatanár, de a nyilvános FB-oldalán igen, tehát már ezzel is rossz példát mutat a gyerekeknek, mint például a 2017-es felvonulás galériájával. Az iskola honlapja szerint 5-7. évfolyamosoknak tart fotó-videó szakkört. A Szent Korona Rádió e-mailben megkereste (lásd alább) az általános iskolát, hogy mi az ő álláspontjuk, például ezen kijelentés kapcsán: “Nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk. Khhmm… ” Az iskolától magyarázatot várunk, hogy ez milyen tábor volt, hány évesek, milyen diákok vettek rajta részt… Ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket!

Kép Bite Zsolt saját, nyilvánosan elérhető FB-oldaláról

A Szent Korona Rádió levele a Vajda Péter VIII. kerületi általános iskolához:

E-mail: [email protected][email protected]

Tisztelt Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola!
Ezúton szeretnénk tájékoztatást kérni, hogy mi az állásfoglalásuk Bite Zsolt nevű “médiaszakkört” vezető pedagógusi-asszisztens kijelentéseivel, ami ebben a cikkben hallható, 5:20-tól.

szentkoronaradio.com/blog/2018/07/13/tanarok-rontjak-meg-a-gyerekeket-az-iskolakban-az-lmbtq-fertojevel-hanganyag/

“Nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk. Khhmm… “

Bite Zsolt által említett, a kapolcsi Művészetek Völgyében tartott médiatábornak köze volt-e az Önök általános iskolájához, azon részt vettek-e az Önök intézményében tanuló diákok?

Hírdetés

Elfogadhatónak tartják-e, hogy az Önök egyik munkatársa, egy nyilvános LMBTQ rendezvényen nyíltan amellett foglal állást, hogy az iskolákban is erősíteni kell az LMBTQ szellemiségét?

Az Önök iskolájában tartott-e előadást a Labrisz, Szimpozion Egyesület, vagy bármilyen, az LMBTQ életvitelt propagáló, család- és erkölcsellenes szervezet?

Tervezik-e az Önök iskolájában, a diákok között terjeszteni a Labrisz füzetét az LMBTQ-s “helyzetekről”? (A cikkben megtalálható.)

Köszönettel válaszukat:
Ostenburg-Morawek Gyula
Szent Korona Rádió

Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnökének levele a Klebelsberg Központhoz:

E-mail: [email protected], [email protected]
Tisztelt Klebelsberg Központ!

Ezúton szeretnék érdeklődni a Budapest Pride egy hónapos rendezvénysorozat keretében megtartott egyik, nyilvános beszélgetésről, miszerint iskolákban terjesztik és még intenzívebben terjesztenék egyes “pedagógusok” az LMBTQ erkölcs és családromboló szellemiségét. Beszámolóik szerint évente 30-40 iskolába is eljutnak.

A hanganyag itt hallgatható meg: szentkoronaradio.com/blog/2018/07/13/tanarok-rontjak-meg-a-gyerekeket-az-iskolakban-az-lmbtq-fertojevel-hanganyag/

A cikkben megtalálhatók a pedagógusok és egyéb szereplők, illetve az iskolába szánt füzetek is.

Érdeklődnénk, hogy Kövesi Györgyi középiskola és általános iskolai tanárt, Bite Zsolt (VIII. kerület Vajda Péter általános és sportiskola) médiaszakkört vezető és “szexuális szabadságot” nem korlátozó “médiatábort” szervező “pedagógust”, az elhangzottak alapján alkalmasnak tartják-e a pedagógusi, tanári pályára?

Érdeklődni szeretnénk, hogy a Klebelsberg Központnak van-e befolyása arra, hogy különböző “civil” szervezetek (kimondottan a Szimpozion Egyesület és a Labrisz) milyen előadásokat tarthatnak az iskolákban, például LMBTQ témában? Ezeket az előadásokat az iskoláknak engedélyeztetni kell-e, vagy saját hatáskörben lehet ilyeneket szervezni?

A Klebelsberg Központ tervezi-e, hogy fellép az egyre erőteljesebb LMBTQ propagandával szemben az általános és középiskolai intézményekben?
Véleményem szerint a 1997. évi XXXI. törvény (gyermekvédelmi törvény) 6. § (1) “A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez.” és a “(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.” és (6) * A gyermeknek joga van ahhoz, (…) hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.” törvényi hivatkozások alapján az LMBTQ propagandát ki kell tiltani az iskolai, nevelői intézményekből és az LMBTQ-t képviselő személyek nem alkalmasak nevelői, pedagógusi beosztásra, így a gyermekekkel való foglalkozásukat meg kell tiltani, amire ékes bizonyíték a hivatkozott beszélgetés is.

Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Barcsa-Turner Gábor
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – társelnök

(Cikkünket frissítjük a fejlemények függvényében)

Kapcsolódók:

Hogyan állította meg a HVIM a vonaglást? Képes, videós beszámoló az idei ellenállásról

Elrettentő jövőkép Kanadából, ahol már szinte kötelező…

Három orvos cenzúrázott publicisztikája a gender-tudományról

(Ostenburg – Szent Korona Rádió)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »