Támogatni lehetne a CEU-t

Támogatni lehetne a CEU-t

Minden tudás fontos, még a társadalomtudományok marginális, a különböző társadalmak alacsony egyedszámú rétegeit érintő kurzusai is.

Adjuk meg tehát az esélyt azoknak az egyetemnek és intézményeknek, amelyek teret adnak az első – és sokadik hallásra is – abszurd területek művelőinek! Kössük azonban némi feltételhez nagylelkű ajánlatunkat, a kölcsönösség elve alapján.

Támogassuk a CEU-t és szimpatizánsait, amennyiben:

– nem a kereszténység számára oly fontos, húsvéti ünnepek kiemelt napjaira időzítik demonstrációikat

– együttérzésüket és részvétüket fejezik ki a virágvasárnapon és bármikor is elkövetett dzsihadista merényletek hozzátartozóinak

– valóban és őszintén a CEU mellett tüntetnek és nem használják fel az utcára csábított követőiket a demonstráció céljaival nem kompatibilis, nyílt, politikai és kormányellenes akciókra

Hírdetés

– a demonstrációjuk nem csap át rendőrök provokálásába és a közszolgálati sajtó elleni támadásokba

– demonstrációjukra nem rendelnek külföldről segítséget, szervezőik között nem lesznek magyar nyelvet nem beszélő idegenek

– ők is kiállnak a határon túli, magyar nyelvű intézmények érdekében, azok nacionalista indíttatásból történő beolvasztásával és ellehetetlenítésével szemben

– elzárkóznak a külföldi ügynökhálózatok országunk politikájába történő durva, államrendet veszélyeztető beavatkozási kísérleteitől és nyilvánosan elutasítják anyagi és infrastrukturális segítségüket.

Ha ez mind megvalósul, akkor a kölcsönösség elve alapján támogatjuk nemes akcióikat.

Tóth Tamás


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »