Támogatja a magyar szélsőségeseket Moszkva

Támogatja a magyar szélsőségeseket Moszkva

Magyarország 2010 óta egyetlen orosz kémet sem tiltott ki, annak ellenére, hogy több százan lehetnek Budapesten.

A magyar szélsőjobb és Moszkva kapcsolatáról ír a Financial Times. A rangos brit üzleti napilap budapesti tudósítója az októberi bőnyi rendőrgyilkosság után felröppent hírekről ír, megjegyezve: az utóbbi időben több olyan esemény is történt Magyarországon, amelyek bizonyítják, Moszkva a magyar szélsőségeseket támogatja. A cikk megjegyzi: elemzők furcsállják, hogy Magyarország egyetlen oroszt sem tiltott ki kémkedés gyanújával 2010 óta. Pedig Budapest „kis Moszkvává” vált a százával itt lévő orosz kémek miatt – idézi a lap Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt. A cikk idézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is, aki szerint „ha az oroszokkal akarod megosztani az aggályaid, azt csak bölcsen és erősen alátámasztva teheted meg.”

Hírdetés

Donald Trump véget vet a kubai nyitás politikájának, ha Kubában nem lesz változás, mondta Reince Priebus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke a Fox Newsnak. Priebus szerint az új elnöknek meg kell vizsgálnia, hogy a jó irányban mozdul-e a kubai politika ahhoz, hogy eldöntse, az új amerikai kormányzat fenntartja-e a Barack Obama elnök által nemrégiben helyreállított diplomáciai kapcsolatokat. A leendő kabinetfőnök szerint Donald Trump betartja kampányígéretét és érvényteleníti a 2014-ben Obama elnök által tető alá hozott megállapodást Kubával, mert jobb megállapodást kell kidolgozni.

További tizenhetet rendel az F-35-ös amerikai harci repülő legújabb nemzedékéből, és így flottáját ötvenre bővíti ebből a gépből az izraeli hadsereg. A The Jerusalem Post beszámolója szerint ezeket a gépeket még a legfejlettebb radarok sem érzékelik, legalábbis nem azonnal, és képtelenek követni a repülő valós idejű mozgását. Washington szövetségesei közül is csak néhánynak hajlandó szállítani a repülőből. Izraelbe várhatóan három héten belül megérkeznek a gépek. A lap idézi Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hivatalát, akik közleményükben azt írták, hogy a harci gépek vásárlásával Izrael megőrzi légi fölényét közel-keleti szomszédaival szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »