Támogatási rendszert fogadott el Nyitra megye a települések számára

Támogatási rendszert fogadott el Nyitra megye a települések számára

Nyitra megye önkormányzata anyagi támogatást nyújt a területén levő településeknek, a képviselő-testület a márciusi ülésén fogadta el az erről szóló általános érvényű rendeletet.

Az előterjesztés szerint a támogatás célja a vidék elnéptelenedésének megakadályozása.

Fontos a stabil vidéki közeg kialakítása. Főleg a jelenlegi helyzetben, amikor jelentősen nőnek a községek energiaköltségei, a megye fontosnak tartja az anyagi támogatásukat

– olvasható az előterjesztés indoklásában.

Branislav Becík megyeelnök elmondta, a faluk maximum 5000 euró támogatást kérhetnek, az általános érvényű rendelet szerint húszféle területen használható fel a dotáció, például útfelújításra, térfigyelő kamerarendszer kiépítésére, játszóterekre, hulladékgazdálkodásra, szociális szolgáltatásokra.

Az önkormányzat várja a települések visszajelzéseit is.

Szeretnénk, ha ezzel a támogatási rendszerrel a lentről érkező igényeket elégíthetnénk ki, várjuk a hozzászólásokat. Fontos a kistelepülések támogatása is, mert a feltételek miatt nemegyszer kimaradnak különféle támogatásokból, pedig nekik lenne rá a legnagyobb szükségük

Hírdetés

– tette hozzá Becík.

Kitünteti a legjobb egészségügyi dolgozókat a Nyitra Megyei Önkormányzat

Idén is kitünteti a megye legjobb egészségügyi dolgozóit a Nyitra Megyei Önkormányzat. Az egészségügyi intézmények és a lakosok is jelölhetnek olyan egészségügyi dolgozókat a díjra, akik szerintük megérdemlik az Év egészségügyi dolgozója címet. A jelöléseket legkésőbb április 17-ig kell elküldeni a megyei hivatalba.

A megye tájékoztatása szerint

orvos, egészségügyi nővér, egyéb egészségügyi szakember, valamint egészségügyi életmű kategóriában adják át az elismerést.

Egy egészségügyi intézmény kategóriánként legfeljebb három dolgozót jelölhet. Feltétel, hogy a jelölt Nyitra megyében dolgozzon, de az nem, hogy megyei alkalmazott legyen

– tájékoztatott a megyei hivatal.

Az idei lesz a 11. alkalom, hogy kitünteti a megye az egészségügyi dolgozókat. Tavaly kivételesen nem magánszemélyeket, hanem egészségügyi csapatokat díjaztak.

A COVID-19 világjárvány idején végzett önzetlen munkájukért szerettük volna ilyen módon kifejezni az elismerésünket

– közölte a megyei hivatal.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »