Támogatás jár a luxusautók után Budapesten

Támogatás jár a luxusautók után Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében januártól ingyen parkolhatnak a zöld rendszámos, környezetkímélő autók Budapesten. A legolcsóbb olyan jármű, amelyre vonatkozik a szabály, nyolcmillió forintba kerül. Eddig mindössze harminc-negyven zöld rendszámot adtak ki.

Minden jel szerint a vagyonosokat támogatja a Fővárosi Közgyűlés, miután szerdán egyhangú szavazással elfogadták az I. kerület polgármestere által benyújtott előterjesztést, amely alapján a jövő évtől ingyen parkolhatnak a zöld rendszámú elektromos autók a főváros egész területén. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) szerint eddig talán harminc-negyven ilyen zöld rendszámot adtak ki, vagyis – ahogy fogalmazott – a fővárosnak nem kell méricskélnie, hogy ez jelent-e bevételkiesést, mert jelképes gesztusról van szó. Hozzátette, a kedvezmény mégis érzékelhető a levegőt a legkevésbé terhelő elektromos, zéró emissziós autók tulajdonosainak.

Még a klasszikus hibrideknek sem jár

Hírdetés

Zöld rendszámot a tisztán elektromos és bizonyos hibrid, vagyis benzin-, dízel- és elektromotoros autók tulajdonosai igényelhetnek. A pontos kategóriákról a fejlesztési tárca rendelete ad tájékoztatást. E szerint a tisztán elektromos hajtású gépkocsikra, a külső töltésű (úgynevezett plug-in) hibrid, vagyis legalább 25 kilométeres elektromos hatótávval bíró gépkocsikra, illetve a növelt hatótávú hibrid, legalább 50 kilométeres hatótávú gépkocsikra, valamint a zéró emissziós gépkocsikra lehet zöld rendszámot igényelni. Mindez azt jelenti, hogy azok a klasszikus, egyszerűbb hibrid autók, amelyekből 8-10 ezer van forgalomban, nem kaphatnak zöld rendszámot, ezek ugyanis nem képesek csupán elektromos hajtással megtenni legalább 25 kilométert. Ilyen például a Toyota Prius korábbi típusa. A zöld rendszám egyébként nemrég jelent meg a magyar szabályozásban, július óta lehet igényelni a környezetkímélő jelzést.

Ugyanakkor több autógyártó is kínál olyan járműveket, amelyek zöld rendszámra jogosultak, ezek közül azonban a legolcsóbb is több mint nyolcmillió forintba kerül. Ráadásul a tízmillió forintot meg nem haladó, elektromos hajtású járművek jellemzően kis kategóriás autók, a családok számára is megfelelő kocsik ára jócskán meghaladja a tízmillió forintot. A legolcsóbb ilyen autót a Volkswagen kínálja 8,1 millió forintért, a már említett Toyota Priusból is elérhető zöld rendszámra jogosult típus, ám ennek alapára 12,4 millió. Ugyanakkor a zöld rendszámra jogosult autók ára tekintetében a határ a csillagos ég, akár a Tesla „legolcsóbb” modelljét is megvásárolhatjuk már 21,9 millió forintért, de a BMW luxushibridjét is választhatjuk, ami 43,5 millió forintba kerül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »