Támogassa a Pozsonyi naptár 2025-ös kiadását

Támogassa a Pozsonyi naptár 2025-ös kiadását

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás idén ki szeretne adni a Pozsonyi naptárat. Ám ehhez Olvasóink támogatását is kérik.

Mint a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben olvasható: a Pozsonyi naptár immáron 11 éve jelenik meg rendszeresen, és mostanra hagyománnyá vált, hogy megvásárolhatják tőlük a  Fő téri karácsonyi vásáron.

A kalendárium nemcsak a pozsonyi otthonokat és irodákat díszíti, hanem külföldre is eljut, s szeretteiknek is kedves ajándék lehet.

Kérjük, támogassa a Pozsonyi naptár kiadását, hogy idén is megjelenhessen. Jutalmul az elsők között kapja meg tőlünk – fogalmaz a közleményben ifj. Papp Sándor, a társulás alapítója. A naptár megjelentetését ITT támogathatja. 

A négy nyelvű (szlovák, magyar, angol, német) pozsonyi naptár Josef Hofer német származású fotográfusnak állít emléket, az ő fotóit tartalmazza a 2025-ös naptár.

Ki volt Josef Hofer?

Josef Hofer (1883-1967) német gazdálkodók gyermekeként született Dénesd, az akkori Schildern községben (1974 óta Dénesdtorcsmisérd). Itt járta ki a nép- és polgári iskola első hat osztályát.

Hírdetés

Hamar beleszeretett a fotózás művészetébe, a 20. század elején kitanulta a szakmát, és 1914-től már a pozsonyi városháza fotográfusaként dolgozott. Az első világháború után a Városi Múzeum fotográfusa lett, amely intézmény és a Városi Levéltár számára több száz fotót készített Pozsony műemlékeiről és múzeumi gyűjteményeiről, de a város mindennapi életéről is.

Dokumentálta Pozsony modernizációját, egyebek között a Manderla-ház és az Amerikai téri (az egykori Endlicher utca) Avion építését.

Értékes felvételeket készített olyan pozsonyi épületekről, amelyeket a múlt század 30-as és  40-es éveiben lebontottak.

Ön is hozzájárult már a kedvelt Pozsonyi Naptár 2025-ös kiadásához? A gyűjtés jelenleg 50%-on van, de 100% szükséges ahhoz, hogy idén is az Öné lehessen. Kérjük, támogasson minket. Köszönjük!  – fogalmaz végezetül a közlemény.

Egyedülálló videó

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a StartLabon található kampányhoz egy eddig még nem látott, izgalmas videót is készített, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével mozgásba hozták Josef Hofer Pozsonyról készített fotóit.

Néhány másodpercre visszarepülhetünk az időben, hogy elmerüljünk Pozsony egykori szép napjaiban.  Egy egyedülálló videó, amely mozgásba hozza a régi Pozsonyt ITT tekinthető meg. 

(Pozsonyi Kifli/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »