Tamás Ilonka néni és jogfosztott társai igazsága

Tamás Ilonka néni és jogfosztott társai igazsága

A sajtó beszámolt arról, hogy a szlovák kormány jóváhagyta a kormányprogramot, amelybe bekerült a kettős állampolgársági törvény enyhítése is. Ha a hír igaz, egy csaknem egy évtizedig húzódó küzdelem zárulhat le.

A szlovák törvényhozás tíz évvel ezelőtt fogadta el azt a törvényt, melynek alapján automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát az a személy, aki másik állampolgárságot vesz fel. A törvény jogorvoslati lehetőséget nem biztosított az érintettek számára. A jogszabály hátrányos következményei több mint kétezer polgárt érintettek.

Elsőként Gubík László, majd több bátor magyar nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot. A törvény alapján alapvető állampolgársághoz fűződő jogokat vontak el, arra is volt példa, hogy az orvosi ellátást is megtagadták központi utasításra hivatkozva.

2012- ben fordultam az Európai Parlament illetékes bizottságához, amely egy Brüsszelben tartott viharos ülés után jogsértő módon lezárta az ügyet. Bepereltem az Európai Parlamentet, majd 2015-ben ismét petíciót nyújtottam be.

Hírdetés

Az elmúlt év nyarán értesített az Európai Bizottság, hogy

Azóta több hónap telt el eredmény nélkül. Április első napján megkerestem Grendel Gábort, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjét, kértem a segítségét és elküldtem számára az Európai Bizottság hozzám intézett levelét, amely szerint a szlovák állampolgársági törvény jogsértő, ezért módosítani kell.

A bevezetőben szereplő hír arra utal, hogy a szlovák kormány erre hajlandó. Ezzel,

A szerző az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »