Támadt egy kis zavar Amerikában: zsidó milliárdos szavait emésztgetik a négerbűnözésről

Támadt egy kis zavar Amerikában: zsidó milliárdos szavait emésztgetik a négerbűnözésről

"Rasszizmus gyanújába keveredett" egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.

A nyilvánosságra került felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében "egy rakás zsarut" kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy "afroamerikaiak", azaz négerek – élnek. A milliárdos szerint ugyanis "ott tanyázik a bűn".

A beszédet Bloomberg még 2015-ben tartotta az Aspen Intézet egyik konferenciáján, ahol "elemzők által is ellentmondásosnak ítélt" "állítsd meg és motozd meg" néven elhíresült, a bűnözés visszaszorítása érdekében bevezetett politikáját vette védelmébe. E politika elsősorban a négereket "sújtotta".

Amikor tavaly elindította választási kampányát, Bloomberg bocsánatot kért érte. A beszédről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után, kedden ismételten bocsánatot kért. Azt hangoztatta, hogy a konferencián elmondott szavai "nem tükrözik a bűnügyi igazságszolgáltatás reformja és a faji egyenlőség melletti elkötelezettségét".

Ennek ellenére az amerikai sajtóban és közvéleményben nagy vihart kavartak a szavai. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Bloomberg tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott politika kisebbségeket érintő következményeivel. Hiszen a konferencián elmondott vitatott beszédében is úgy fogalmazott: "a gyilkosok és a gyilkosságok áldozatai is fiatal kisebbségi férfiak", akikről

elég egyszer leírást adni, több példányban le lehet másolni, majd kiküldeni a zsaruknak.

Hírdetés

Az Aspen Times című lap tanúsága szerint a beszédről készült videó nyilvánosságra hozatalát Bloomberg annak idején megtiltotta, de a lap egyik riportere letöltötte magának, és most nyilvánosságra hozta.

Keddi közleményében Bloomberg azt állította: a kifogásolt gyakorlatot "megörökölte" New York város korábbi vezetőitől. Majd hozzátette: amikor lejárt polgármesteri megbízatása, a városban jóval kevésbé éltek ezzel az "állítsd meg és motozd meg" politikával.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren azt írta: "Bloomberg egy rasszista", és csatolta a vitatott beszéd videóját is.

"Ha New Yorkban élsz, vagy ismered a történetét, akkor tudod, hogy Bloomberg rasszista. Rémes ember. Nemsokára a világ is megtudja majd, hogy milyen mély ennek az embernek a bigottsága" – írta.

A szánalmassági versenybe benevező elnök később törölte a bejegyzést.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »